galéria megtekintése

Halniuk kell a Római-part fáinak

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 25. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Egyenesbe fordult a római-parti gátépítés. A parlament kiemelt beruházássá nyilvánította a mobil védmű építését, a fővárosi önkormányzat kiírta, majd a múlt héten le is zárta a tervezői tendert. Sok fát ki fognak vágni, de azt ígérik, hogy helyettük újakat telepítenek.

A múlt héten zárták le a római-parti mobil gát tervezői tenderét. A tervezőirodák alig egy hónapot kaptak ajánlatuk kidolgozására. De ez legalább nyílt közbeszerzési eljárás volt, nem úgy, mint a kiírásról szóló döntés, amelyet zárt ülésen hozott meg a fővárosi közbeszerzési bizottság június elején.

Az újratervezést egyébként már januárban elrendelte a Fővárosi Közgyűlés, de a parlament csak júniusban minősítette kiemelt beruházássá a Csillaghegyi-öblözet árvízi védelmét. A hatósági döntések ezzel gyakorlatilag megtámadhatatlanná váltak: a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. Még a beszerzéseket is külön rendeletben szabályozza a kormány, akárcsak a 3-as metrónál (s ott a kilencmilliárddal drágább ajánlat nyert). A területre – hasonlatosan a Városligetbe tervezett múzeumi negyedhez – nem vonatkoznak a hatályos építési szabályok, rendezési tervek, mert arra Duna-parti építési szabályzat néven alkot külön rendeletet a főváros.

A Római-part a 2006-os árvíz idején
A Római-part a 2006-os árvíz idején
Kovalovszky Dániel / Népszabadság/archív

 

A földművel kiegészített mobil gát tervezésére vonatkozó tendert július elején hirdették meg. Az ajánlatok elbírálásának fő szempontja az ár. Ez 55 százalékos súllyal esik a latba, a szakmai koncepció 35 százalékot, a gyorsaság 15 százalékot ér. A környezet megóvása nem szerepel a szempontok között, tehát a környezetkárosítás mértékét nem is lehet majd figyelembe venni a döntéskor. A fakivágási terv viszont része a megrendelésnek – hívta fel a figyelmet a bizottsági döntés után Béres András, a Párbeszéd Magyarországért III. kerületi képviselője a Tarlós István főpolgármesterhez írt nyílt levelében.

A politikus különösen aggályosnak tartja, hogy a projektet úgy nyilvánították kiemelt beruházássá, és úgy írták ki a tendert, hogy továbbra sem tudni: mi lesz a védmű nyomvonala, mekkora környezeti károkkal jár a megvalósítás, mennyibe fog kerülni, és főképpen hogyan fog kinézni utána a Római-part. A Tarlós nevében válaszoló Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes azzal nyugtatta, hogy a főváros meg akarja tartani a part jelenlegi funkcióit. Bár a parti „funkciók szétválogatása fák kivágásával és a meder szükség szerinti feltöltésével jár... de a fák visszapótlását követően ismét árnyékban sétálhatunk.”

A mobil gát előző terveiért 66,2 milliót fizető főváros most 250 millió forintra becsüli a munka értékét. A tervező feladata a teljes Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének megtervezése, beleértve az Aranyhegyi- és a Barát-patak torkolatának védelmét és a part – egyebek között a sétálóút, a kerékpárút, a játszóterek és az illemhelyek – rendezését is. A beruházás költségvetését szintén a tervező készíti el.

A főváros korábban öt-nyolc milliárd forintra becsülte a 3-3,5 kilométeres mobil gát építési költségét. Idén februárban Tarlós úgy számolt, hogy az összes, meglehetősen rossz állapotban lévő fővárosi árvízvédelmi létesítmény felújítására, kiépítésére körülbelül 50 milliárd forintra lesz szükség. Szeneczey júniusi ütemterve szerint jövőre kezdődik a kivitelezés, amely várhatóan másfél évig tart. A tervezésre legfeljebb 180 napot adnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.