A mi kormányunk szereti az időseket, csak remekül leplezi

Az idősebb korosztály életét több kormányzati intézkedés segíti – tudatja az EMMI, hangsúlyozva, hogy az elmúlt négy évben a nyugdíjak reálértéke 8,4 százalékkal nőtt. Ezt a kisnyugdíjasok is tudják?

A kormány elhivatott az idősek értékteremtő, tevékeny társadalmi részvételének elősegítése és a magányos, segítségre szoruló idősek támogatása iránt is, ezért a jövőben még több lehetőséget ad társadalmi szervezeteknek, hogy ösztönözzék a nemzedékek együttműködését és az önkéntes közösségi szerepvállalást – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága szombaton az MTI-t.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Az államtitkárság az idősek világnapja alkalmából kiadott közleményében jelezte: az idősebb korosztály életét több kormányzati intézkedés segíti. Ezek között említették, hogy a nők által negyven év munkaviszony után igénybe vehető nyugdíj bevezetésével a többszörös terhelést, szerepvállalást ismerik el, valamint segítik a nagymamák aktívabb szerepvállalását a család életében. 2011-es bevezetése óta mintegy 170 ezer nő vette igénybe a kedvezményt.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt évek kedvező gazdasági folyamatainak köszönhetően a nyugdíjaknak nemcsak megőrizni sikerült a vásárlóerő-értékét, hanem az elmúlt négy évben emelni is – 8,4 százalékkal. Más kérdés, mennyire örül az a kisnyugdíjas – legalább egymilliónyian százezer forintot sem kapnak –, akinek a nyugellátása idén legfeljebb egy-kétezer kétezer forinttal nőtt, jövőre meg talán ezer forinttal emelkedik.

A cél emellett az egészségben eltöltött évek számának növelése, ezt szolgálja a szűrővizsgálatok, az egészségmegőrző intézkedések bővítése. Napjainkban nem csupán a születéskor, hanem a 65 éves korban várható élettartam is folyamatosan emelkedik az országban – emelték ki.

Emlékeztettek rá: az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává azzal a céllal, hogy elismerje az idősek családban és társadalomban betöltött szerepét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.