galéria megtekintése

Ekkorát párt még nem bukott, mint a Fidesz

16 komment

NOL

Majdnem egymillió szavazót vesztettek a kitiltási ügy kirobbanása és a netadó bedobása óta; Orbán és a többi vezető politikus népszerűsége is zuhant, az MSZP és a Jobbik erősödtek.

Újabb felmérés igazolja a Fidesz drámai népszerűségvesztését. Ezúttal a Medián mutatta ki – a HVG megbízásából készített kutatásával: egyértelműen megrendült a Fideszbe és politikusokba vetett bizalom az elmúlt hetekben. Nem kicsit.

A teljes szavazókorú népesség körében egyetlen hónap alatt 12 százalékponttal, 38-ról 26 százalékra esett vissza a Fidesz népszerűsége. A HVG Online-on szerda délután publikált kutatásban emlékeztetnek rá, hogy a 38 százalékot még a kitiltási botrány kirobbanása és a netadó bedobása előtt mérték, azóta több mint 900 ezer potenciális szavazó pártolt el a nagyobbik kormánypárttól. „Ilyen mértékű, egyik hónapról a másikra bekövetkező zuhanásra a Medián-felmérések rendszerváltás óta tartó történetében eddig egyszer sem volt példa" – olvasható a felmérésben. A sors fintora – tették hozzá –, hogy a legnagyobb, és pontosan ekkora pozitív változás is a Fidesz esetében következett be: 1992. márciusról áprilisra 12 százalékponttal, 26-ról 38 százalékosra bővült az akkor még liberális párt szavazótábora.

A Fidesz gyengülése főként a pártpreferencia nélküliek és az MSZP támogatóinak arányát növelte, az előbbit 31-ről 36 százalékra, az utóbbit 8-ról 12 százalékra. Eközben a Jobbik támogatottsága is visszaerősödött, így a radikális párt jelenleg is a tavasszal még új rekordként elkönyvelt 15 százalékon áll.

 

A valós választási helyzetek elmúltával lényegesen megcsappant az emberek szavazói aktivitása – derül ki az elemzésből. Két hónap alatt 52-ről 41 százalékra csökkent azok aránya, akik, ha a közeljövőben választást rendeznének, „biztosan" elmennének szavazni.

A „biztos" szavazók körében még a teljes népességben mértnél is feltűnőbb a Fidesz visszaesése: már csak a 34 százalékuk szavazna a kormánypártra, holott októberben ez az arány még 57 százalék volt. További sokatmondó tény, hogy azoknak, akik emlékezetük szerint tavasszal a Fideszre szavaztak, a 22 százalékuk ma már nem így tenne, pedig az ilyen „kiábrándultak" aránya október végén még mindössze 4 százalék volt. Akkor az emberek 48 százaléka, most viszont már 68 százaléka mondta, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, sőt még a megmaradt Fidesz-szavazók közül is minden hatodik így vélekedik. Ugyancsak számottevően romlott a kormány teljesítményének megítélése: ma már csak a szavazóközönség 31 százaléka értékeli jónak az Orbán-vezetés munkáját, holott ez az arány egy hónappal korábban még 45 százalékon állt.

Netadó-ellenes tüntetők a Szabadság hídon
Netadó-ellenes tüntetők a Szabadság hídon
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az utóbbi hetek nemcsak a Fidesz támogatottságát, de vezetőinek népszerűségét is kikezdték, így a Medián politikuslistája novemberre alaposan átrendeződött. A legnagyobb negatív változás épp Orbán Viktor kedveltségében következett be (egy hónap alatt 48-ról 32 százalékra zuhant), de Tarlós István, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Kósa Lajos, Lázár János és Szijjártó Péter is 10 százalékpontnál nagyobb népszerűségvesztést kénytelen elkönyvelni. Érdekesség, hogy a miniszterelnök a jelentős visszaesés ellenére is a harmadik helyen áll, bár hármas holtversenyben a frissen megválasztott zuglói polgármesterrel, Karácsony Gergellyel és a Jobbik-elnök Vona Gáborral.

A Fidesz őszi mélyrepülését már több véleménykutató is megerősítette, de náluk (még) nem volt ekkora a népszerűségvesztés mértéke. A Szonda Ipsos felmérése még november 10–17. között készült, eszerint a teljes népességben 35-ről 30 százalékra, a biztos pártválasztók körében pedig 55-ről 48-ra csökkent a Fidesz népszerűsége. A Tárki pár nappal később (november 13–23. között) mért, az eredményük szerint a két csoportban 37-ről 25-re, illetve 55-ről 45-re apadt a Fidesz-tábor.

A Nézőpont Intézet november 3–7. között kérdezett rá a pártok népszerűségére legutóbb, akkor a teljes népességen belül 3 százalékos csökkenést regisztráltak (32-29), a biztos szavazóknál 5 százalékosat (45 kontra 40 százalék).

A sorból egyedül a többmilliárdos kormányzati megrendelésekkel felhizlalt Századvég lóg ki, náluk érdekes módon nem változtak érdemben az erőviszonyok az önkormányzati választások óta. Mint írták, a novemberben készült 2700 fős, nagymintás adatfelvételük az úgynevezett „aktív szavazók" között vizsgálja a politikai piac változásait (tehát nem a teljes népesség és a biztos szavazók kategóriákban mértek, mint korábban – a Szerk.). Az aktív szavazók azon állampolgárokból állnak szerintük, akik rendszeresen (vagy legalább valamilyen rendszerességgel) részt vesznek a választásokon. A kutatócég szerint a Fidesz támogatottsága októberhez képest mintegy 4 százalékponttal mérséklődött, 37 százalékkal, de semmi gond, mert ugyanaz a helyzet, mint 2010-ben, sőt még kedvezőbb is a kormánypárt helyzete, mint négy éve.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.