galéria megtekintése

A magyar diák netezik, nassol, és imádja a rántott húst

0 komment


Doros Judit
NOL

A magyar diákok negyede elégedetlen a súlyával, és tízből ketten legalább egyszer belekezdtek már valamilyen fogyókúrába. Egynegyedük napi 3-5 órát internetezik vagy tévézik, és csaknem 50 százalékuk egyáltalán nem sportol.

Több mint egyharmaduk naponta nassol valamit, főként csokoládét és chipset, de egyre többen rágcsálnak gyümölcsöt is a főétkezések között.

A legkedveltebb ételük az iskolában a rántott hús, miközben nagyon fontosnak tartják az egészséges táplálkozást

– többek között ez derült ki a Debreceni Egyetem szakmai partnereivel közösen végzett reprezentatív kutatásból.

 

Az európai uniós forrásból megvalósult vizsgálat során összesen 1000 fiatalt kérdeztek meg országszerte. A megkérdezettek körében legfontosabb napi étkezés az ebéd, amit a vacsora, majd a reggeli követ. A fiatalok 94,3%-a rendszeresen ebédel, 93,0%-uk vacsorázik, 72,2 százalékuk reggelizik is. A reggeli fogyasztása jellemzően otthon történik, ugyanakkor a rendszeres reggelizők 25,8 százaléka már az iskolában teszi ezt. Az ebéd fogyasztása már jellemzően az iskolai menzákon történik, a megkérdezettek 69,4 százaléka itt fogyasztja el a napi főétkezést, ugyanakkor közel negyedük, mintegy 22,3 százalék otthon teszi ezt. Ezzel szemben a rendszeresen vacsorázók 97,9%-a otthonában étkezik, ez tehát teljesen kívül esik a közétkeztetés rendszerén.

Az összetett szénhidrátok közül – a várakozásoknak megfelelően – a fehér kenyér és a péksütemények a legkedveltebbek, kétharmaduk (66,8%) napi rendszerességgel fogyasztja ezeket az élelmiszereket, 30,5%-uk naponta többször is. A főtt tésztákat, a burgonyából készült ételeket, valamint a rizst a megkérdezettek közel fele heti rendszerességgel fogyasztja. Az élelmi rostban gazdag, barna jellegű kenyerek, péksütemények, müzli, abonett, hamlet és gabonapehely egyre inkább helyet kapnak a normál étrendben. A többség (24,5% és 26,6%) heti 1-3 alkalommal illeszti be az étrendjébe ezen termékeket.

A válaszadók mindössze 12,0 százaléka a fogyaszt naponta többször zöldséget, gyümölcsöt pedig 13,0 százalékuk.

Megközelítőleg 40 százalékuk (38,0% illetve 38,2%) naponta egyszer illeszti be ezeket az élelmiszereket az étrendjébe. A húsok közül a baromfihús kerül a leggyakrabban az asztalra, melyet a sertéshús követ, a sort pedig a marhahús zárja. A vizsgált korosztály több mint 60%-a (61,3%) nyilatkozott úgy, hogy heti rendszerességgel fogyaszt baromfihúst, ez az érték megközelítőleg 10%-kal kevesebb a sertéshús esetében (50,0%).

A megkérdezett fiatalok valamivel több, mint 40 százaléka naponta iszik tejet és tejes italokat, mindez azt jelenti, hogy ezek az élelmiszerek a legkedveltebbek a vizsgált tejtermékek közül. A tejből készült fermentált termékek közül a sajt, a kefir és a joghurt fogyasztására a heti gyakoriság a jellemző (49,2% illetve 36,3%). A sajtkrém és a tejföl esetében a heti és a havi rendszerességgel fogyasztók aránya megközelítőleg azonos (30% körüli).

Fotó: Korponai Tamás / Népszabadság

A megkérdezettek jelentős aránya rendszeresen nassol (35,5% naponta, míg 43,2% heti 1-3 alkalommal). A kedvenc nassolnivalók a csokoládé (60,8%), a különböző chipsek (43,0%), illetve az egyéb sós rágcsálnivalók (41,9%). Örvendetes, hogy ezen a listán rögtön a dobogós helyeket követően megjelennek a gyümölcsök is (39,3%).

A hazai közétkeztetés színvonalának megítélésével kapcsolatos kérdések esetében azok kerültek vizsgálatra, akik a 2014/15-ös tanévben a közétkeztetésben már részt vettek. Ezek a diákok 10,1 százaléka a reggelit is, 18,7 százaléka a tízórait, 98,8 százaléka az ebédet, 20,1 százaléka az uzsonnát, míg mindössze 2,6 százaléka a vacsorát fogyasztja a menzán.

Az egytől ötig terjedő skálán az ételek mennyiségével 3,62, az ételek változatosságával 3,49, míg az ételek ízletességével 3,35 mértékben voltak elégedettek.

A legkedveltebb ételek dobogósai a rántott hús, illetve a sült hús, valamint harmadik helyen a különböző tésztaételek voltak. Az étlappal a megkérdezettek 83 százaléka találkozik a menzán kifüggesztve, míg az ételek sótartalmának feltüntetésével 27,4 százalék szembesült. Az allergének kapcsán mindössze 21,7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy észlelte ezek feltüntetését. A túlzott só- és cukorfogyasztás következményeire felhívó figyelmeztetéssel a menzán étkezők 18,1% százaléka találkozott. A diákok 38%-a nyilatkozott úgy, hogy amennyiben sózni szeretné az ételt, azt a konyhai személyzettől kell elkérnie, míg 23,3% az étkezőasztalokon találkozott a sótartóval.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.