„A legborzalmasabb Magyarországon volt”

Hétfőn körülbelül 3650, Magyarországról érkező menekült érte el vonattal az osztrák fővárost – közölte kedden az osztrák rendőrség. Közülük nagyjából ötszázan a bécsi nyugati pályaudvaron töltötték az éjszakát, az osztrák államvasutak, az ÖBB által kijelölt üres vonaton vagy a pályaudvar közelében megnyitott épületben. Akik tudtak, rögtön továbbutaztak Németországba, mindössze hat afgán kért menekültstátust. A salzburgi főpályaudvaron 1500-2000 ember éjszakázott, őket a Vöröskereszt, a Caritas és civil szervezetek látták el élelemmel.

A Magyarországról érkező vonatok utasait a rendőrség Bécsben megpróbálta igazoltatni. A menekültek túlsúlya láttán azonban hamar feladták igyekezetüket. Ugyanakkor a helyiek közül rengetegen szaladtak az átszállni igyekvő migránsokhoz, miután vizet és élelmiszert vettek nekik a pályaudvari kioszkokban. A pályaudvar tőszomszédságában lévő Mariahilfer Strassén 20 ezer tüntető fejezte ki rokonszenvét a menekültekkel.

Hárman a húszezerből: menekültbarát tüntetők
Hárman a húszezerből: menekültbarát tüntetők
Georg Hochmuth / MTI/EPA

Az Österreich című napilap „boldogságtól ragyogó” szír menekülteket szólított meg. A 24 esztendős Jamil Aleppóból indult három hete tartó útjára Törökországon, Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon át. „A legborzalmasabb Magyarországon volt, nem jutottam ételhez, mindenki csak pénzt követelt.”

Hétfő este az osztrák állami televízióban Werner Faymann kancellár összeurópai megoldást sürgetett a menekültek ügyében. Keményen bírálta a magyar miniszterelnököt, aki egyfelől kerítést építtet a menekültek kizárására, másfelől viszont, felrúgva a schengeni szabályt, a Keleti pályaudvarnál váratlanul szélnek ereszti őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.