"A kudarcért Orbánnak vállalnia kell a felelősséget"

A Demokratikus Koalíció szerint amennyiben az október 2-i kvótareferendum érvénytelen lesz, akkor Orbán Viktor miniszterelnöknek vállalnia kell a felelősséget és le kell mondania.

A párt szóvivője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "minden fronton dübörög a Fidesz népszavazási gyűlöletkampánya". Ennek ellenére, ha változó ütemben is, de a demokratikus ellenzéki pártok felsorakoztak amellett, hogy tagjaik, támogatóik maradjanak távol "az értelmetlen, hazug, és Magyarországnak súlyos károkat okozó" népszavazástól - mondta Gréczy Zsolt. Hangsúlyozta, hogy a felhívást Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke fogalmazta meg, amihez azóta csatlakozott az Együtt, a PM, a MOMA és az MSZP is.

Egyedül a Fodor Gábor vezette Magyar Liberális Párt gondolja, hogy részvételre buzdítással "támogatja Orbán diktatúráját" - közölte. Fodor Gábornak ezt a gesztusát a DK annak tudja be, hogy az MLP elnöke "máig nem tudott elköszönni" korábbi fideszes párttagkönyvétől - mondta a szóvivő.

Ha mindazok, akik soha semmilyen választáson és népszavazáson nem szoktak részt venni, illetve a felsorolt ellenzéki pártok hívei távol maradnak a szavazástól, akkor reális az esély, hogy a népszavazás érvénytelen és eredménytelen lesz - vélte a politikus.

Ebben az esetben viszont Orbán Viktornak le kell mondania, mivel ezt a népszavazást ő kezdeményezte, a kudarcért vállalnia kell a politikai és közjogi felelősséget - jelentette ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.