galéria megtekintése

A köztévénél volt, aki tudott S. Pál múltjáról

8 komment


Bednárik Imre

A közmédia vezetői személyes kockázat nélkül vizsgálhatják ki, volt-e kivetnivaló S. Pál mintegy két évtizedes tévés múltjában, és milyen körülmények vezettek távozásához. Lehet, hogy volna is mit találni. Egy lapunknak nyilatkozó volt kolléga elmondása szerint ő tudott arról, hogy korábbi munkahelyéről miért kellett távoznia a magyartanárnak.

Innen érkezett S. Pál a televízióhoz
Innen érkezett S. Pál a televízióhoz
Konyhás István / Fotó

S. Pál egyik volt kollégája lapunk munkatársának elmondta: tudott arról, hogy S.-nek kiskorúak szexuális molesztálása miatt kellett távoznia a Trefort gimnáziumból, de mivel az ügyben soha nem volt rendőrségi vizsgálat, a molesztálás nem befolyásolta S. tévés karrierjét. – Tudtam róla, többen tudtunk róla, de ezt nyilvánosan soha senki nem hozta szóba sem a kollégák, sem a főnökség előtt – mondta, hozzátéve, ő nem tapasztalt semmi olyasmit, hogy S. az ifjúsági műsorokban szereplő kiskorúakhoz közeledett volna.

Garanciákat kellene kialakítani, hogy ilyen vagy ehhez hasonló események, így hatalommal való visszaélés, megrontás, szexuális zaklatás, erőszak ne fordulhassanak elő többé

 

Ez az ügy vélhetően nem volt a belső beszélgetések elterjedt témája a köztévében, S. Pál két egykori közvetlen kollégája ugyanis hétfőn lapunknak azt mondta, ők nem tudtak S. előéletéről és arról sem, hogy a volt magyartanár bármelyik kollégához vagy a gyermekműsorok szereplőihez szexuálisan közeledett volna, de kizártnak sem tartják azt, hogy mindez megtörténhetett. – Pál intelligens, elbűvölő, magával ragadó személyiség volt, és mindenki sajnálta, hogy elment a tévétől – mondták.

És itt folytatta pályáját a gimnázium után
És itt folytatta pályáját a gimnázium után
Domaniczky Tivadar / Népszabadság/archív

A távozás körülményei is kérdéseket vetnek fel. S. Pál közvetlen kollégái hétfőn azt mondták, a 444.hu által leírt lebukás nem a tévében történhetett, mert akkor szerintük ők is biztosan tudtak volna a nyitva hagyott, szexuális tartalmú emailről. 2009-es távozását egykori munkatársai azzal magyarázták, hogy S. Pál nem titkoltan liberális gondolkodásmódot képviselt, ami az SZDSZ eltűnésével "idejemúlttá" tette őt a köztévében.

S. Pál a 444.hu-nak azt állította, hogy a tévés karrierje idején már nem közeledett gimnazistákhoz, a 25 évvel ezelőtti iskolai lebukása megváltoztatta az életét.

A Népszabadság közben kérdéseket intézett a közmédia jelenlegi irányítóihoz. Azt kérdeztük, indít-e belső vizsgálatot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vagy a Magyar Televízió Zrt. (MTV) annak kiderítésére: igazak-e azok a sajtóban megjelent állítások, hogy S. Pál, a  ELTE Trefort Gimnázium és Gyakorlóiskola tanára, későbbi MTV-s televíziós szerkesztő bántalmazta-e szexuálisan az ifjúsági műsorok gyermekszereplőit?

Érintettség nélkül vizsgálódhatnak

Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa a Zaklat a múlt a közmédiában címmel a napokban közölt írásában vetette fel, hogy a közszolgálati médiának mindenképpen ki kellene vizsgálnia az ügyet. S. Pál két évtizeden át volt a közszolgálati Magyar Televízió munkatársa, többek között ifjúsági műsorok szerkesztője és végül a kulturális szerkesztőség vezetője.

Urbán szerint magától értetődően adódik a válasz, hogy az MTVA-nak vizsgálatot kell indítania: el kell kezdenie a múlt feltárását, segíteni az áldozatokat abban, hogy elő merjenek jönni és névvel vagy név nélkül segítsék a vizsgálatot, valamint természetesen bocsánatot kell kérni az érintettektől. Emellett a közmédia intézményeinek fel kell tárniuk a nyilvánosság előtt, hogy milyen működési mechanizmusok segítik az ilyen és ehhez hasonló visszaélések elkerülését. Melyek azok a eszközök, amelyek a szexuális zaklatást, de az egyéb érdemtelen, vagy nem teljesítményen alapuló előmenetelt megakadályozzák?

Az elemző kiemeli, a helyzetet furcsa módon segíti, hogy az elmúlt években kicserélődött a közszolgálati média személyi állománya, a most ott lévők többsége nem köthető a korábbi időszakhoz. Személyes kockázat nélkül vállalható tehát egy ilyen vizsgálat, ráadásul az MTVA jelenlegi vezetése érdemben növelhetné az intézmény presztízsét, ha a tisztázó feladatot komolyan veszi. Mindezekből következően pedig garanciákat kellene kialakítani, hogy ilyen vagy ehhez hasonló események, így hatalommal való visszaélés, megrontás, szexuális zaklatás, erőszak ne fordulhassanak elő többé - írta Urbán Ágnes.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.