galéria megtekintése

A kormány szerint olcsóbb lesz a sertéshús

4 komment

MTI

Ez év január 1-jétől a sertés tőkehúsok áfakulcsa minden eddiginél alacsonyabb, 5 százalék lett, ezzel a családok élelmiszerre fordított kiadásai 25 milliárd forinttal csökkenhetnek – mondta az FM államtitkára a budaörsi Auchanban.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A magyar reformok működnek, amit az is mutat, hogy a sertés tőkehús általános forgalmi adójának (áfa) csökkentését lehetővé tette a magyar gazdaság teljesítő képessége; a kormány a sertés tőkehús áfájának mérséklésével a családokat kívánja segíteni – húzta alá a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön Budaörsön sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert a Auchan Magyarország Kft. helyi áruházában arról beszélt, hogy az FM évek óta küzd azért, hogy az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója jelentősen csökkenjen. Az agrártárca kitartó szakmapolitikai tevékenységének köszönhetően újból csökkent egy alapvető élelmiszer áfája.

 

Kiemelte: így ez év január 1-jétől a sertés tőkehúsok áfakulcsa minden eddiginél alacsonyabb, 5 százalék lett; ezzel a családok élelmiszerre fordított kiadásai 25 milliárd forinttal csökkenhetnek. Emlékeztetett: a szóban forgó folyamat 2014 januárjában kezdődött, amikor 5 százalékra csökkentették az élő- és félsertés áfáját. A tapasztalatok és statisztikai adatok igazolták a szaktárca és az ágazati szereplők pozitív várakozásait: nőtt az élősertés felvásárlása, az exportja visszaesett, élénkült a tenyészállatok forgalma, nőtt a sertéstartók száma, valamint hosszú idő után ismét nőtt a sertésállomány. 

Nemcsak az áfa, a csomagolási és a munkaköltség is alacsonyabb, ha nem bontják tovább
Nemcsak az áfa, a csomagolási és a munkaköltség is alacsonyabb, ha nem bontják tovább
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Múlt év január 1-jétől az élő és vágott szarvasmarha, juh, valamint kecske áfakulcsa is 5 százalékra csökkent. Most pedig, január 1-jével a kormány áfacsökkentési programjának keretében a sertés tőkehús áfája csökkent 27 százalékról 5 százalékra. Az FM továbbra is kezdeményezi az intézkedés kiterjesztését, és támogatja, hogy az alapvető élelmiszerek további termékköreit is minél hamarabb kedvezményes áfakörbe sorolják – hívta fel a figyelmet.

A sertéshús áfacsökkentésével a kormány a lakosság megélhetési terheit csökkenti. Számos termék ára ezer forint alá kúszott, a kormány ezzel is szeretné segíteni az emberek, a családok megélhetését – fűzte hozzá. Az államtitkár utalt arra: a sertéságazat fejlődését, a fogyasztás növelését segíti a "Kiváló Minőségű Sertéshús" (KMS) védjegy is. Eddig 180 sertéstartó és feldolgozó üzem, illetve kereskedelmi egység csatlakozott a KMS eredetigazolási programhoz. Ennek köszönhetően évi mintegy 1,3 millió sertésből előállított hús és húskészítmény vált jogosulttá a védjegy használatára.

A KMS-védjegyet viselő áru esetén garantált, hogy a sertés Magyarországon született, kizárólag GMO-mentes gabonán nevelkedett, valamint a húsa meghatározott márványozottsággal és sajátos, különleges ízzel és illatvilággal rendelkezik. Ennek eredményeként a tavaly bevezetett minőség-ellenőrzési rendszer segíti a vásárlók tájékozódását, áruválasztását. Megemlítette továbbá, hogy az idén a sertésstratégia folytatásához további 1,15 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.

Fotó: Bánhalmi János / Népszabadság

Szólt arról is: az áfacsökkentés további jótékony hatása, hogy növeli a keresletet, a tisztességesen működő vállalkozások számára egyenlő versenyfeltételeket teremt, ösztönzi a belföldi sertéstenyésztést és az áfacsalásokkal terhelt sertéshúspiac kifehérítését. Így a mostani áfacsökkentés várhatóan a sertéshús-ellátási lánc további fehéredésével jár majd. Az intézkedés a magyar sertéságazat versenyképességének megőrzését és növekedésének előmozdítását is segíti.

Benoit Barbault, az Auchan Magyarország Kft. termékigazgatója annak a reményének adott hangot, hogy a kormány kedvező döntése nyomán a magyar vásárlók az eddiginél több minőségi sertéshúst vásárolnak majd, és kedvezőbb áron, mint korábban.

A sertés tőkehús áfájának csökkentése 17 százalékos árcsökkentést jelent a vásárlók számára. Az Auchan ezt a 17 százalékos csökkentést teljes egészében továbbadja a vásárlóknak. Példaként hozta: az a hús, amelynek kilója eddig 1000 forintba került, mostantól a vevők 826 forintért tudják megvenni kilogrammonként.

Emlékeztetett: az Auchan Magyarországon évente mintegy 6000 tonna sertéshúst értékesít. Várhatóan ez a mennyiség az áfacsökkentésnek köszönhetően tovább emelkedik – tette hozzá. Közölte: az Auchan-áruházakban található termékek több termelőtől származnak.

Ennek része az Auchan Magyarország "háztáji sertésprogramja", amely 2014-ben kezdődött, és ebben a programban már több mint 100 tenyésztő van. Ez a program élénkíti a gazdaságot, és javítja a sertéshúsok minőségét is. Az Auchan tavalyelőtt megkapta a KMS-minősítést is, elsőként a magyarországi hipermarketek közül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.