A kormány rárepült a kórházi ágyakra

Alaposan beágyazódott a kormány napi munkájába a tapolcai időközi választás, csütörtökön Lázár János kancelláriaminiszter szorgalmazta az aktív kórházi ágyak visszaadását a térségnek.
A kormányszóvivői tájékoztatón Lázár azt mondta: a tapolcai kórháznak vissza kell kapnia mindazon szolgáltatásait, amelyeket a betegek fontosnak tartanak. Tapolca esetében a kormánynak felül kell vizsgálnia a korábbi döntéseket, több és jobb minőségű egészségügyi szolgáltatást kell biztosítania a tapolcaiaknak. Hozzátette, más kórházak esetében sem szégyen, ha a kórházakkal és a lakossággal egyeztetve alakítanak ki egy jól működtethető struktúrát. Így a fővárosban is konzultációt indítanak az új budapesti kórház tervével kapcsolatban.

A tapolcai kórház 2012-ben vesztette el az aktív ágyait. Az akkori intézkedéseket azzal indokolták, hogy csak ott maradhat ellátás, ahol annak a személyi és tárgyi feltételei adottak. Abban a térségben ezen elveknek – az orvos- és szakdolgozóhiány miatt – lassan már a tapolcaiak aktív ellátását átvevő ajkai kórház sem tud megfelelni.

A kórháztematikát a Jobbik hozta be a most zajló kampányba, amikor képviselőjelöltjük, Rig Lajos alig két hete bejelentette: a térség legfontosabb ügye a tapolcai kórház jövője. S közérdeknek nevezte, hogy legyen ismét aktív belgyógyászat, sebészet és szülészet a kórházban. Mindezt azzal is indokolta, hogy a Jobbik egy hét alatt több mint tizenkétezer támogató aláírást gyűjtött az ügyben. Minderre akkor napokon belül reagált a Fidesz, személyesen Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárt küldte a városba, és a politikus be is jelentette, mintegy tíz sebészeti és ugyanennyi belgyógyászati ággyal újraindulhat az aktív kórházi ellátás.

Az egészségüggyel kapcsolatban Lázár még arról beszélt: a kormányfő azt várja Tarlós István főpolgármestertől és a fővárosi Fidesz-frakciótól, induljon egy közös kezdeményezés annak érdekében, hogy megkérdezzék a budapestieket, mit gondolnak a mai fővárosi egészségügyi ellátásról, és mi az elképzelésük, hol kellene fejleszteni az ellátást.

Ezt követően a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója azt közölte az MTI-vel, hogy Tarlós István konzultál majd Lázárral az új budapesti kórház tervéről. 

Ami Tapolcát illeti, Lázár a sajtótájékoztatón azt mondta, a miniszterelnöknek is ott a helye városban, és a jövő héten oda is utazik. A Miniszterelnökséget irányító miniszter az időközi választás kapcsán – vélhetően a fideszes jelölt szocialista, illetve jobbikos riválisai kapcsán – arról is beszélt: a kormány nem tervezi, hogy „akár nyilasokkal, akár kommunistákkal” együtt dolgozzon. A Tapolcát illető Fidesz-stratégiában két héttel ezelőtt váltottak; a mandátum feladása helyett az intenzív kampány mellett döntöttek, és már Kövér László, Gulyás Gergely is kampányolt. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a fideszes jelölt harmadik lehet. Giró-Szász András kormánykommunikációért felelő államtitkár sporthasonlattal élve utasította vissza munkatársunk kérdését, hogy a Fidesz-KDNP a második helyért, az ezüstéremért küzd-e Tapolcán.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.