galéria megtekintése

A kormány elvesz 300 milliárdot a Balatontól

7 komment

H. M.

„A kormány visszavonja a Balaton Területfejlesztési Koncepció és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról szóló határozatot" – olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A visszavont határozat összesen 312,5 milliárd forintnyi forrást biztosított volna olyan, az Orbán-kabinet részéről sok fórumon megígért fejlesztésekre, mint az északi parti vasútvonal modernizálása és villamosítása, elkerülő és átkötő utak építése, a balatoni vízbázisvédelem, vagy a turizmus hiányzó infrastruktúrájának kiépítése.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

A keretet visszavonó kormányhatározat egyébként más, szintén az idegenforgalomra vonatkozó intézkedéseket is tartalmaz, amelyek a szimpla pénzhiányon túl új összefüggésbe helyezik a a balatoni fejlesztések elnapolását. A kormányfő utasítja az érintett minisztereket, hogy adjanak tájékoztatást a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosnak és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójának a tervezett turizmusfejlesztési ráfordításokról, illetve biztosítsanak számukra egyeztetési és javaslattételi lehetőséget. A miniszterelnök által aláírt határozat a turizmusfejlesztési források felhasználásának központosítási szándékát tükrözi, a kifejezetten ezzel a céllal április végén létrehozott MTÜ koncepciójának kialakításában a HVG információi szerint Orbán Ráhel és Andy Vajna is részt vett.

 

Szél Bernadett, az LMP képviselője – aki felhívta lapunk figyelmét a határozat visszavonására –, azt mondta, a rendszerváltás óta több kormány is eljátszotta ugyanezt a Balatoniakkal: nagyívű fejlesztéseket ígértek, pénzt viszont végül nem adtak hozzá. A politikus szerint a legjobban a tó körbejárhatóságát és megközelíthetőségét segítő vasúti beruházás, az utak rendbetétele, a csapadékvíz-elvezetés megoldása és a vízbázisvédelem megvalósítása fog hiányozni, ezek ugyanis mind kellenének a tó és a tópart fenntartható használatához.

A képviselő közölte: írásbeli kérdésben fogja megtudakolni a váratlan lépés okait és hátterét a miniszterelnöktől, szerinte ugyanis a balatoniak számára nem elegendő magyarázat az évtizedek óta várt beruházások elhalasztására, hogy Orbán Viktor az eddiginél is jobban érvényesíteni szeretné az akaratát a közpénzköltésben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.