A kormány dicsekedett, s adott egy székely kaput

A magyar családok ismét biztonságban érezhetik magukat, hiszen a keresetek emelkedése, a rezsicsökkentés, az alacsony infláció lehetővé teszi, hogy növeljék megtakarításaikat, tervezhetőbbnek érezzék a jövőjüket - mondta Varga Mihály miniszter a Kisboldogasszony-bazilikában egy székely kapu átadásának alkalmából.

A család a legfontosabb pillére a társadalomnak, megerősítése nemzetgazdasági szempontból is a legfontosabb feladat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombat délelőtt Budapesten, a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika kertjében - írja a Magyar Távirati Iroda.

A kormány által a plébániának adományozott székely kapu felavatásakor a miniszter a családokért tett egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy "az elmúlt néhány hónapban, a gazdaság élénkülésével párhuzamosan a munkába állók száma meghaladta a négymilliót. Csaknem 200 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint tavaly ilyenkor" - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta, a közmunkaprogrammal a kormány visszaadta a munka becsületét, hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a családfőt munkába járni. A család megerősítését szolgáló kormányintézkedések közül a miniszter kiemelte a családi adókedvezményt és az édesanyák részmunkaidős foglalkoztatását segítő adókedvezmény bevezetését.

A magyar családok ismét biztonságban érezhetik magukat, hiszen a keresetek emelkedése, a rezsicsökkentés, az alacsony infláció lehetővé teszi, hogy növeljék megtakarításaikat, tervezhetőbbnek érezzék a jövőjüket. A magyar gazdaság növekedése jelenleg a legmagasabb az Európai Unióban - tette hozzá. A kormány a különböző intézkedéseivel csaknem 450 ezer devizahiteles családot "vezetett ki az adósságcsapdából" - hangsúlyozta Varga Mihály.

A rendezvényen Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta: "folyamatosan úton vagyunk, és az út, amelyen járunk, egyre zajosabb. Aki zarándokútra indul, az lelassítja az időt, és kizárja a zajokat."

A székely kaput, amely a csíkszentdomonkosi Kosza Endre fafaragó alkotása, a máriaremetei plébános, Esterházy László áldotta meg és vette át jelképesen Varga Mihály minisztertől.

A székelykapu-avatás az idén hagyományteremtő jelleggel először megrendezett 1Úton zarándoknap nyitó eseménye volt. A nemzetközi zarándoknapon a Mária-út minden szakaszán gyalogolnak, a zarándolatot a családokért ajánlják fel. A Mária-út Közép-Európán átívelő, a Mária-kegyhelyeket összekötő zarándok- és turistaút-hálózat, amelynek kelet-nyugati fő tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet mintegy 1400 kilométeren.

A zarándoknapon több mint negyven település felé indulnak zarándoklatok a 10-25 kilométerre lévő környező településekről. A Mária Út Közhasznú Egyesület és a Mária Rádió által szervezett zarándoklaton a résztvevők különböző helyeken, de egy időben, Ausztriában és Magyarországon délben, Erdélyben 13 órakor megállnak és elmondják az Úrangyala imádságot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.