A kórházi dolgozók sem kaptak rendesen fizetést

Változatlanul nem boldogul az állam a központi bérszámfejtéssel – szűrhették le a mentők után azok a kórházi dolgozók is, akik több vagy kevesebb pénzt kaptak januári járandóságukhoz képest. A mentősök kálváriáját követően csütörtökön számos kórházi dolgozónak okozott meglepetést a fizetésről szóló banki értesítés, amelyben vagy a vártnál tízezrekkel szerényebb összeg szerepelt, vagy esetleg havi bére hatszorosa.

Lapunk kérdéseire – pontosan mi a probléma; mikor és hogyan rendezik a hibás elszámolást – a Magyar Államkincstár sajtóosztálya nem válaszolt. Reagált ugyanakkor a szervezet a Népszabadság csütörtöki cikkére, amelyben a mentőknek járó bér hasonló jellegű, „sorsolásos” utalásáról írtunk.

A közleményben az áll, hogy nincs olyan mentős, aki ne kapott volna fizetést. A hivatalhoz eddig 290 észrevétel, reklamáció érkezett, s ezek döntő többségét már kivizsgálták. Ahol számfejtési hiba történt, ott soron kívül, hó közi elszámolással utalhatnak. A kincstár illetékesei megjegyezték azt is: a mentőkkel eredményes egyeztetést folytattak.

Hasonló egyeztetésre lesz szükség a kórházakkal is. Lapunknak több intézményvezető jelezte, hogy az új elszámolóprogram őszi rendszerbe állítása óta nincs olyan bérkifizetés, amely problémamentes lett volna. A legtöbb elszámolási gond a táppénzen, illetve a szabadságon lévőket érinti. Számukra rendre hó közi utalással kell korrigálni a tévedéseket.

Lapunk kérdésére a kincstár úgy reagált: a táppénzt csak akkor számfejtik, ha minden igazolás beérkezett. A hivatal szerint ez okozza a késedelmes elszámolásokat.

De nem csak a fizetési utalásokkal nem bírt el a kincstár új szoftvere: mint egy kórházigazgató lapunknak jelezte, az adóbevalláshoz kitöltött munkáltatói igazolások is hibásak azoknál a dolgozóknál, akik utazási visszatérítésre jogosultak. Ennek nyomán minden érintett dolgozót körlevélben értesítenek arról, hogy a szokásosnál is figyelmesebben töltse ki az adóbevallását. A kincstár tud a problémáról, annak megoldásán már dolgozik.

Csütörtöki cikkünkre reagálva Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap úgy fogalmazott: igazoló jelentést kért a Magyar Államkincstártól a hibás bérkifizetések miatt.

Milliókat fizetnek a lelépőknek

Hatezerrel harmincezerre csökkentik a járási és a kormányhivatalok létszámát – jelentette be Lázár János. Aki az idei év második felében önként távozik ezektől a szervektől, a végkielégítésénél jóval nagyobb, 5 és 10 millió forint közötti összeget kaphat, ha vállalja, hogy nem állami, önkormányzati cégnél helyezkedik el a következő 10-15 évben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.