Erdősiné megtörte a csendet

A vasárnapi boltzárról népszavazást kezdeményező Erdősi Lászlóné csütörtökön azt közölte az MTI-vel: határozott álláspontja az, hogy nem ért egyet az üzletek vasárnapi nyitva tartásával, véleménye kialakításában pedig egyetlen párt sem befolyásolta.
"A sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben a kezdeményezést mint a közügyek iránt érdeklődő, arról véleménnyel bíró független magánszemélyként tettem meg" - írta herceghalmi keltezésű sajtóközleményében Erdősi Lászlóné, Erdősi László herceghalmi független polgármester felesége.

A kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek - a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint - továbbra is zárva tartsanak vasárnap?"

Kedden két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak a Nemzeti Választási Irodához. Az elsőt Erdősi Lászlóné, a másodikat néhány másodperccel később (az egyébként korábban érkező) Nyakó István szocialista politikus. Az MSZP szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusát.

Mivel a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, ha Erdősi Lászlóné kérdése megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az kerül a Nemzeti Választási Bizottság elé.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.