galéria megtekintése

A kőművesből lett bróker börtönt kapott, az egykori bankvezért felmentették

5 komment


Fekete Gy. Attila

Egyebek mellett sikkasztásért hat és fél év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék Kulcsár Attilát. Felmentette viszont a bűnsegédként elkövetett sikkasztás vádja alól Rejtő E. Tibort, a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatóját, a vesztegetés vádja alól pedig Forró Tamás vállalkozót, újságírót.

Ha a tizenkét év után a kedden meghozott ítélet emelkedik jogerőre, úgy Kulcsár Attilának az előzetesben és házi őrizetben eltöltött időt és a lehetséges kedvezményeket is figyelembe véve

még körülbelül egy évre kell rács mögé vonulnia.

Rajta kívül több vádlott kapott kisebb időtartamú letöltendő vagy felfüggesztett börtönbüntetést, és számos felmentő ítélet is született.

 

A 2003 nyarán kirobbant ügynek azonban ezzel sincs még vége. Azt, hogy az eljárás ennyire elhúzódott, a bíró többek között azzal indokolta, hogy a 2010 decemberében kezdődött újabb elsőfokú eljárás során a korábbiakhoz képest módosult a K&H Bank koncepciója, és „olykor szereptévesztésbe került a pénzintézet". Voltak bizonyítékok, amelyek csak évekkel az eljárás után kerültek elő, illetve megpróbálták a büntetőeljárást a kártérítési perekhez szükséges információk felkutatására is felhasználni.

Kulcsár karrierjének több részletét homály fedi

Tizenkét és fél évvel ezelőtt, 2003. június 16-án kora reggel két férfi botokkal alaposan helybenhagyta a pénzügyi felügyelet uszodába tartó elnökét. Szász Károly azonnal tudta, miért kaphatta a verést. Éppen csak kitolták a műtőből, rögtönzött sajtótájékoztatón tudatta, hogy egy frissen lezárult felügyeleti vizsgálat eredményéért álltak rajta bosszút.

Napokon belül kiderült, hogy a Pannonplast vezérigazgatója hetekkel korábban ellenséges felvásárlás gyanújával bejelentést tett a felügyeletnél. Látszólag független cégek bő két hét alatt hatalmas mennyiségű részvényt vásároltak fel. Azonban a vevők strómanok voltak, a K&H Brókercégének, a K&H Equitiesnek dolgoztak. A műanyagipari cég szabályzata viszont tiltotta, hogy a részvények meghatározott hányadánál több legyen egy kézben.

Koncz György

Belső vizsgálat indult az Equitiesnél, amely számtalan szabálytalanságot tárt fel. Ekkor került képbe Kulcsár Attila, a kőművesből lett bróker, aki érettségit, brókervizsga-bizonyítványt hamisított magának, és recepciósból küzdötte fel magát a K&H Equities befektetésiüzletág-vezetőjévé. Karrierjének számos részletét ma is homály fedi. Tény, hogy nagyban segítette azt Rejtő E. Tibor, a bank akkori elnök-vezérigazgatója. Bár később tagadta, hogy az írás tőle származna, egy neki tulajdonított e-mail szinte korlátlan hatalommal ruházta fel Kulcsárt. És ő élt is vele.

Sajátos VIP-ügyfélkört alakított ki maga körül, minden befektetésüket személyesen kezelte, az átlag feletti hozamokat pedig bizalmasával, „taxis Gyuszival" küldte el nekik, papírzacskókban. Befektetői megbíztak benne, igaz, fogalmuk sem volt – legalábbis egy részüknek bizonyosan nem – arról, hogy Kulcsár mibe fekteti a pénzüket.

Kulcsárnak mindkét oldalon voltak ügyfelei 

Befektetői között voltak magánszemélyek, magán és állami cégek egyaránt. Részben az utóbbiak érintettsége miatt vált a brókerügy 2003 nyarán politikai botránnyá. A frissen ellenzékbe került Fidesz megpróbálta kormánybuktatásra használni.

Kiderült azonban, hogy Kulcsár mindkét oldalon találkozott potentátokkal, így idővel a politika ejtette a témát. Belebukott viszont a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője, és ráment az ügyre a Kulcsárt Bécsbe szökése után tőrbe csaló Molnár Csaba rendőrtiszt karrierje is.

Összesen 23 milliárd forintot mozgatott meg illegálisan Kulcsár, amivel a vád szerint nyolcmilliárd forint kárt okozott. Első fokon nyolc évet kapott sikkasztásért és más bűncselekményekért, de az ügyészség még a másodfokú eljárás előtt meggondolta magát: Kulcsár nem sikkasztó, hanem csaló. Végül a megismételt eljárásban folytatólagosan elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság most megállapította: Kulcsár, bár folyamatosan megpróbálta irányítani az eljárást, és a per folyamán különböző védekezési taktikákkal élt, több kérdésben szavahihetőnek bizonyult. Rejtő E. Tibor felmentésekor a bíró úgy érvelt: a 2001 nyarán kelt e-mail, amely szerint Kulcsár ügyfeleinek nem kell egyenlegkimutatást küldeni, nem bizonyítja kétséget kizáróan Rejtő bűnösségét. Ráadásul akkorra a tárgyalt bűncselekmények nagy része már megtörtént.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.