Meg kell küzdeniük a Klik eszement bürokráciájával

De nem teszi.

– Idén tavasszal azt kérdezte tőlünk a tankerületi vezető: minek járunk annyi versenyre? Leesett az állunk. Neki kellene a legjobban tudni, hogy ha nem veszünk részt országos megméretéseken, akkor épp az általuk hozott új szabályok alapján negatív minősítés kaphat az iskola, és könnyen elvehetik tőle a hat- vagy nyolcosztályos képzést. Ráadásul aki ilyet mond, annak nem sok köze van a tanításhoz: a gyerekeknek rengeteg pluszt ad egy ilyen verseny és az arra való felkészülés.

Ugyanez a tankerületi vezető később azt kérdezte: minek utazik kísérőtanár a diákokkal? Erre már nemcsak az állunk esett le, hanem a pofánk is leszakadt, ha lehet ilyen zsargonnal élni. Hogyan utazhatna egyedül egy tizenöt éves gyerek az ország másik végébe? Az nem érv, hogy menjen vele a szülő, hiszen egy ilyen fontos versenyen a szülő szinte semmit sem tud segíteni – mondta.

Régebben mindez egyszerűbb volt. Az iskolai alapítvány pénzéből jutott az olyan extra kiadásokra, mint az országos versenyeken való részvétel, a tanár nem érezte páriának magát, s nem kellett izgulnia, hogy kifizetik-e végül a vonatjegyét.
Most a gyerekek nevezési díját a tanárok előlegezik meg, mert ha a Klikre bíznák a befizetést, soha, egyik diák se jutna el egy országos versenyre sem: már az is három hónapos ügyintézésbe kerül, hogy egy csomag másolópapírt kapjanak. Nem kockáztathatják, hogy lecsússzanak a határidőkről. Így a saját bankszámlájukról utalják át a nevezési díjakat, s a tanárok előlegezik meg maguknak az útiköltséget is: ezt a Klik hónapokkal a verseny után fizeti ki. Az adott iskola pedig kölcsönadja a pénzt, hogy a háromnapos verseny alatt a gyerekek tudjanak a kollégiumban aludni, s enni a menzán.
A tanároknak ez utóbbi már nem jár automatikusan.

– Mi ehettünk, mert az igazgatónk saját zsebből kifizette az ebédünket – mondja ez a tanárnő. – De szívfacsaró volt látni, hogy nyírségi, borsodi kisebb iskolák tanárai a folyosón, zacskóból ették a szendvicsüket, mert náluk nem telt ilyen gesztusra. Arról már nem is beszélek, hogy a péntek-szombat-vasárnapi munkáért kötelező lenne túlóradíjat fizetni, de amikor ezt felvetettük, az volt a klikes válasz: „Ki rendelte el ezt az egészet?"