A Klik miatt ürülék borította az iskola udvarát, de most minden jó lesz

Lesz új vizesblokk, és hamarosan tornaterem is épülhet a Tarnazsadányi Általános Iskolában – írja a heol.hu.

A lap két napja írta meg, hogy több szülő nem hajlandó iskolába járatni gyermekét az ott uralkodó állapotok miatt.

A csaknem hatvanéves épületben hosszú idő óta nem történt felújítás, az egészségügyi festéseken kívül csupán három tanterem padlóját cserélték ki. Az osztálytermek omladoznak, a nyílászárók régiek, az épület falai vizesednek, penészesek és dohosak. A vizesblokk az iskola épületén kívül található, az ott uralkodó állapotokra szavak sincsenek. Bűz, kosz mindenütt, a fűtés korszerűtlen. Az iskolának tornaterme sincs – korábban életveszélyessé nyilvánították –, egy ideiglenes tornaszobát használnak már öt éve.

Fotó: Korsós Viktor / Mediaworks

A Klik sajtóirodája reagált, közölve, hogy a tarnazsadányi iskola nem tartozik a szippantást végző cégnek, és mivel elfogadhatatlannak tartják a tarnazsadányi intézmény mosdóját, úgy döntöttek, hogy a tanulók és tanárok, valamint mozgáskorlátozottak számára teljesen új vizesblokkot alakítanak ki. A kivitelezéssel kapcsolatos teendők már folyamatban vannak.

A heol.hu azonban úgy tudja, korábban a Klik nem csupán a tarnazsadányi szippantás után nem fizetett időben, a nagyfügedi iskolában végzett munkákat is késéssel egyenlítette ki nemrég, most már azonban ott sincs tartozás.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.