galéria megtekintése

A Klik elintézte, már az ingyentankönyv is sokba kerül

1 komment


Szalai Anna

Az ősztől minden alsós diák ingyen kapja a tankönyveit, csakhogy a jogosultak meghökkentően nagy köre nem a térítésmentesen kapott könyvekből tanul – derült ki az EduLeaks nevű kezdeményezésünk nyomán lapunkhoz érkezett információkból.

Az iskolák gyakorta trükköznek az ingyenes tankönyvekkel, és a Klik, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma a virtuális valóságról kap elszámolást. A minisztérium lapunknak küldött tájékoztatása szerint az idén 650 ezer gyerek kapott ingyenes tankönyvet összesen 6,5 milliárd forint értékben. Az általános iskolák első három évfolyamán tanulók mellett erre jogosultak a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők, a tartósan betegek és a gyermekvédelmi támogatásban részesülők is a felsőbb évfolyamokon. Csakhogy sokan egyáltalán nem kérik az ingyenes tankönyveket. Még többen vannak, akik saját zsebből egészítik ki az ingyenes csomagot.

A 12 ezer forintos állami normatíva ugyanis sokszor kevésnek bizonyul.

A tankönyvpiac államosítása előtt sem volt másként, csak akkor addig sakkozhattak az iskolák a különböző kiadók ajánlataival és a könyvtári állománnyal, amíg belefértek a keretbe. Ma erre nincs mód. Az iskolaigazgató a Nemzeti alaptanterv felmenő rendszerű bevezetésével érintett osztályoknak csak olyan tankönyvet rendelhet meg, amely szerepel a tankönyvjegyzékben. Ám nem ritka, hogy egy évfolyam könyvcsomagja nem hozható ki a normatívából. Máskor hiába kerülne csaknem feleannyiba például a Mozaik Kiadó csomagja, ha a tankerületi vezető csak az állami kiadók – a Nemzedékek Tudása és az Apáczai – kiadványait engedélyezi.

 

Akad olyan iskola is, amelyik

a hiány pótlására a saját példányokat is begyűjti az előző évfolyam diákjaitól.

Különösen a drága nyelvkönyveket várják vissza. Az Emmi azt válaszolta kérdésünkre, hogy az ingyenesség a nyelvkönyvekre, a példatárakra és az atlaszokra is vonatkozik, ám ezekből a tartós könyvekből akkor sincs elég, ha minden év végén visszagyűjtik azokat. Az iskolai könyvtárakból szeptemberben újra ki lehet kölcsönözni a köteteket, de így a nyári gyakorlásnak lőttek.

A munkatankönyveket elvileg megtarthatják a gyerekek, nem kell az év végén órákig radírozgatni. A gyakorlatban sok helyen mégis visszakérik azokat, méghozzá üresen, mondván, az iskola tulajdona, el kell számolni velük. A minisztérium lapunknak azt írta: a kitöltős könyvekből mindenkinek újat kellene kapnia.

Csak látszólag van bőség a tankönyvekből
Csak látszólag van bőség a tankönyvekből
Koncz György / Népszabadság

A Népszabadsághoz érkezett információk szerint ennek ellenére nem ritka, hogy a gyerekek kitöltött vagy kiradírozott könyveket kapnak. Máshol rutinszerűen megrendelik a kötelezők egy – szakmailag vállalható – részét, majd megkérik a szülőket, szerezzék be a hiányzó könyveket a listán kívüli kiadóktól. Az is megesik, hogy az ingyenes tankönyvek rendelésével párhuzamosan tájékoztatják a szülőket, hogy a választható könyvek tragikusak. A szülők értenek a szóból, és beszerzik a használhatót.

A tárca szerint a Kliknek kell gondoskodnia arról, hogy a gyerekek kifogástalan állapotú tankönyveket kapjanak. Ám a tapasztalat azt mutatja, ez nem mindig sikerül. Holott az állami tankönyvrendszer kialakítására eddig

15,6 milliárd forintot

költöttek.

Folytatódik az EduLeaks!

Továbbra is arra kérünk mindenkit, akinek olyan dokumentumok vannak a birtokában, amelyek segítenek bemutatni az oktatási rendszer abszurditását, problémáit, juttassa el szerkesztőségünkbe. Folyamatosan dolgozzuk fel a beérkezett anyagokat számára. (E-mail: eduleaks@nepszabadsag.hu, postai cím: Népszabadság, 1082 Budapest, Futó utca 35–37.)

Forrásainkat sohasem adjuk ki.

Sorozatunk korábbi részeiért erre a linkre kattintson!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető