A kettős állampolgárok kétharmadát nem érdekli a kvótareferendum

A határon túli magyarok legfeljebb harmada akar voksolni, míg a külföldön dolgozók vagy tanulók részvétele alig lesz mérhető. A pártok sem különösebben aktívak: a több mint tízezer szavazókörbe a még nem végleges adatok szerint összesen hét és fél ezer megbízottjukat delegálták.
Úgy tűnik, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok nem tartanak különösebben a választási visszaélésektől, legalábbis ezt jelzi, hogy a csaknem tíz és fél ezer szavazókörbe mindössze hét és fél ezer megbízottjukat delegálták. Ők október 2-án a szavazatszámláló bizottságok teljes jogú tagjaként gyakorlatilag az egész folyamatot ellenőrizhetik, a választópolgár azonosításától a voksok összesítéséig.

A határidő egyébként péntek délután járt le, de a Nemzeti Választási Iroda még nem rendelkezik végleges adatokkal, tehát ez a szám még nőhet. Bizonyos azonban, hogy a pártmegbízottak – de a referendum kezdeményezőjeként akár a kormány is küldhet embereket – most jóval kevesebben lesznek, mint a legutóbbi parlamenti választáson, amikor a jelöltek és jelölő szervezetek felkérésére több mint negyvenezren vettek részt a bizottságok munkájában.

Szombaton a népszavazással összefüggő újabb határidő jár le: délután négyig kérhetik a határon túli magyarok, hogy kerüljenek be a levélben szavazók névjegyzékébe. A választási iroda legfrissebb adatai szerint csaknem 273 ezren kívánnak voksolni, a legtöbben Romániából és Szerbiából. A kettős állampolgárok többsége – ők összességében már mintegy nyolcszázezren vannak – viszont bizonyosan nem fog szavazni.

Egy hétig jelentkezhetnek még azok, akik rendelkeznek magyarországi lakóhellyel, de a népszavazás napján külföldön tartózkodnak. Eddig csupán hat és fél ezren kérték a külképviseleti névjegyzékbe vételt, miközben egyes becslések szerint legalább félmillió magyar dolgozik vagy tanul külföldön, és többségük nem adta fel a hazai lakcímét. Ebben a körben tehát minimális az érdeklődés, bár hét nap alatt sok minden történhet.

Érdekes viszont, hogy már húszezren jelezték, hogy átjelentkezéssel szavaznának, tehát nem a lakóhelyükön, hanem Magyarországom másutt. Az átjelentkezésre különben még csaknem két hétig van lehetőség.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.