Kétfarkú Magyar Hírlap miatt akadtak ki

A Magyar Hírlap jogi lépéseket tesz az arculatát felhasználó "álújság" miatt - közölte a médium pénteken az MTI-vel.

Azt írták, a Magyar Hírlap szerkesztősége és kiadója arról értesült, hogy a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva - áltartalommal és álhírekkel - pénteken ismeretlenek tízezer példányszámú kiadványt adtak ki és terjesztettek.

Az "álújság" utolsó oldalán annak állítólagos kiadójaként a Kétfarkú Kutya Pártot tüntették fel.

A Magyar Hírlap Kiadói Kft. álláspontja szerint mindez jogellenes és nemcsak a kiadónak, illetve a szerkesztőségnek, de a jóhiszemű olvasóknak is kárt okoz. "Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem másolhatja le, majd nem terjesztheti más szellemi termékét" - fogalmaztak.

A Magyar Hírlap szerint elgondolkodtató, hogy a nyilvánosan hozzáférhető bírósági adatok szerint csak július 20-án bejegyzett, tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező Kétfarkú Kutya Párt miként rendelkezhet olyan személyi, tárgyi, valamint pénzügyi feltételekkel, amelyek lehetővé tették az "álújság" elkészítését, tízezer példányban való kinyomtatását és terjesztését - olvasható a közleményben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.