galéria megtekintése

A képviselők is meglepődtek, mit szavaztak meg

8 komment


Bita Dániel

A kormány szándéka ellenére, technikai módosításnak álcázva sikerült elérni a parlament igazságügyi bizottságában, hogy az ügyvédi irodáknak ne kelljen közzéten­niük pénzügyi beszámolójukat. Szinte mindenki meglepődött.

„Ki van osztva egy 33 pontban összefoglalt módosítóindítvány-csomag. Indítványozom, hogy ezt a bizottság terjessze elő. Ezek jórészt nyelvhelyességi, technikai kérdések, nem tudom, van-e benne érdemi indítvány" – mondta keresetlen őszinteséggel Rubovszky György, az igazságügyi bizottság ­KDNP-s elnöke a testület május 19-i ülésén.

Megjegyzése – miszerint fogalma sincs, mit rejt a dokumentum, amelyet a kezdeményezésére tárgyalnak – csak azoknak tűnik abszurdnak, akik öt év alatt nem szoktak hozzá, hogy a kodifikációs problémák orvoslására hivatott bizottsági módosító javaslatokat a kormány vagy a Fidesz-frakció dolgozza ki, a bizottságok csak benyújtják. Az sem először esik meg, hogy egy testület (akár a tagok tudta nélkül) lobbiérdekek eszköze lesz.

A parlament most egy 15 oldalas indítványba rejtve törölte el azt a szabályt, hogy

 
az ügyvédi irodáknak közzé kell tenniük számviteli beszámolójukat.

Az időzítés nem sikerült tökéletesre: a dokumentumok – idén először – június elején elérhetők lettek. Néhány napra.

Az egyébként tapasztalt jogász Rubovszky az Indexnek azt állította: arról sem hallott, hogy a parlament megszüntette az ügyvédi irodák pénzügyi beszámolóinak nyilvánosságát, arról végképp nem, hogy ezt voltaképpen ő javasolta.

Kérdésünkre az Igazságügyi Minisztérium (IM) is elhatárolódott. Tény, hogy Répássy Róbert államtitkár már a bizottsági ülésen jelezte: a javaslatcsomagnak ezzel az elemével nem ért egyet. Hogy miért nem, arról senki sem kérdezte. Az IM azt írta lapunknak: „Az ügyvédi irodák beszámoló-közzétételi kötelezettsége 2013-ban az igazságügyi tárca javaslatára került bele az ügyvédekről szóló törvénybe. A minisztérium álláspontja nem változott."

Páratlan páros: Papcsák Ferenc és Rubovszky György
Páratlan páros: Papcsák Ferenc és Rubovszky György
Móricz-Sabján Simon

A tárca annak ellenére támogatja a nyilvánosságot, hogy Trócsányi László miniszter ügyvédi irodájának is publikálnia kellett beszámolóját. A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda tavaly 1,72 milliárd forint bevétel mellett 600 millió forint osztalékot fizetett ki (hogy az összeget milyen arányban osztották fel, nem tudni). Szintén a beszámolókból tudható, hogy Papcsák Ferenc, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke is jó évet zárt: 150 millió forint osztalékot vehetett fel. (Erről és a kedden elfogadott törvénymódosításról a Magyarnarancs.hu írt először.)

Úgy fest, hogy az ügyvédlobbi nem a minisztériumon és nem is Rubovszkyn keresztül ért célt. Papcsák egy sportbaleset miatt nem vett részt az ülésen, eltörte a lábát, de helyettesítési megbízást adott párttársának, Vas Imrének, a szavazata tehát nem hiányzott.

Hogy sokan örülnek a nyilvánosság szűkítésének, az a Magyar Ügyvédi Kamara közleményéből is kiviláglik. A köztestület azt írta: többen kérték, hogy „függesszék fel" az adatok közzétételét, ám erre a törvénymódosítás hatálybalépéséig nincs lehetőség. Utána intézkednek.

Az MSZP-s Bárándy Gergely nem volt ott a bizottsági ülésen, de miután megkerestük, utánajárt, és azt mondta: a szóban forgó módosító javaslatot a helyszínen osztották ki, végigolvasni sem volt idejük a jelenlévőknek. Szerinte nem először esik meg, hogy átverik valamelyik bizottságot, és vesszőhibák javítása közé érdemi változtatásokat rejt el a kormányoldal, amit lehetetlen észrevenni úgy, hogy a parlament több tucat törvényt tárgyal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.