galéria megtekintése

Túl rózsaszín az állami áramcég varázsgömbje

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 09. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

A 2009-es válság miatt összedőltek az áramrendszert irányító Mavir addigi derűs áramfogyasztás-növekedési előrejelzései, de ettől a cég nem vált számottevően borúlátóbbá. Előrejelzéseiken ezermilliárdok elköltése, például a Paksi Atomerőmű bővítése alapul.

Az elmúlt évtized során a központi villamosenergia-rendszert irányító Mavir rendre túlzó villamosenergia-fogyasztási előrejelzéseket tett közzé – deríthető ki a cég jóslatai és a bekövetkezett rideg valóság összevetéséből. Ez azért probléma, mert a szakma és a politikusok egyaránt a Mavir előrejelzéseire hivatkozva sürgetnek hatalmas pénzigényű beruházásokat, például a Paksi Atomerőmű közpénzből tervezett bővítését.

2011 óta inkább a korábbiaknál elnagyoltabb, a bruttó fogyasztásra vonatkozó előrejelzéssel élnek
2011 óta inkább a korábbiaknál elnagyoltabb, a bruttó fogyasztásra vonatkozó előrejelzéssel élnek
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Magyarországon a Mavir feladata többek között a hosszú távú villamosenergia-fogyasztási előrejelzések elkészítése. Ez alapján a beruházóknak – akár az államnak –most kell dönteniük a jövő áramtermelési irányairól, hisz e területen az építkezés több évet, a remélt megtérülés pedig több évtizedet igényel. A Mavir elemzéseinek visszatérő sugallata a fokozatosan elavuló erőműpark miatti nagyarányú beruházási igény. Ezt a nyomasztó fordulatot a politikusok is előszeretettel hivatkozzák. A megkérdőjelezhetetlennek tartott előrejelzések alapján ezermilliárdok sorsa dől el: csak a paksi atomerőmű – sokak által vitatott – bővítési költsége a hitelkamatokkal együtt a most ismert adatok alapján több mint hatezermilliárd forint.

 

A Mavir honlapján 2003 óta érhető el hosszú távú villamosenergia-fogyasztási előrejelzés. A rendelkezésre álló tényadatok alapján a 2004 és 2012 közötti időszak nettó villamosenergia-fogyasztását vetettük össze az ugyanerre vonatkozó 2003 és 2009 közötti előrejelzésekkel.

A Mavir az adott év fogyasztási adatait egy reálisnak tartott növekedési számmal egyszerűen beszorozza a kamatoskamat-számítási szabályoknak megfelelően. Ezek a növekedési értékek túlzott depresszióban szintén nem szenvedő nemzetközi szervezetek dokumentumaiból valók, de az aktuális kormányok politikai marketingtől nem mentes gazdasági növekedési előrejelzéseit is alapul veszik. Az ezermilliárdos költések hivatkozási alapjául szolgáló tanulmányoktól elvárható lehet, hogy a korábbi tapasztalatok figyelembevételével a felhasznált külső adatokat legalább egy lehetséges lefutásban törjék egy nagyzolási szorzóval. Természetesen a Mavir elemzései ettől függetlenül rendkívül alaposak, és igyekeznek az eljövendő szempontjából fontosnak tartott minden ismeretet részletesen kivesézni.

A 2003–2007 közötti Mavir-tanulmányok mindazonáltal a rendületlen derűlátás jegyében fogantak. 2003-ban középarányosként évi 1,9 százalékos, 2005–2007 között évi kétszázalékos áramigény-emelkedésből indultak ki. Felmérésünk szerint a 2003-as előrejelzés 2012-ig rendre felfelé tér el a valóstól. A 2009-ig csak néhány százalékos tévedés a válsággal 9 százalékra ugrik, de 2012-ben már több mint 12 százalékra rúg. Erre hallgatva 2012-ben egy igen nagy, 500 MW-os erőművet adhattak volna át hiába. 2005-ben az állam jövőbe látó varázsgömbjének optikája kissé élesedett: 2007-ig alálőtték az igényeket, de 2009–2012 között már ismét 9-13 százalék hiányt mutatott. Noha az idő előrehaladtával értelemszerűen pontosabb számokat várnánk, a legrózsaszínebbnek 2006 bizonyult: ott az eltérés már két év múlva is öt százalékra jön ki, 2012-re pedig 21 százalék. Ez már egy közel 1000 MW-os alaperőmű mérete. 2007-ben ismét javult a pontosság, így akkor a 2012-re vonatkozó túlzás ismét „csak” 11 százalék lett. 2009-ben, a válság bekövetkeztekor a Mavir jósai is sötét szemüveget vettek fel: 2010–2011-et 1-2 százalékkal alálőtték. De 2012 megint 0,6 százalékkal kevesebb lett, mint várták.

2011 óta a társaság a korábbiaknál elnagyoltabb, a bruttó fogyasztásra vonatkozó előrejelzéssel él, és némileg óvatosabban is fogalmaz. Legutóbb, 2013-as elemzésük szerint a növekedés üteme 2020 után évi 1-1,1 százalékossá szelídülhet. A 2011-es előrejelzés viszont a 2012-es tényadatot közelítő számításunk szerint megint csak több mint három százalékkal – kétévnyi növekedéssel – becsüli túl. A Fidesz által elfogadott és – leginkább a Paksi Atomerőmű jelentős bővítését alátámasztandó sűrűn hivatkozott – Nemzeti Energiastratégia a Mavirra hivatkozva szintén évi másfél százalékos növekedéssel számol, ami húszéves kitekintésben több mint 30 százalékos igénynövekedést, azaz háromnegyed atomerőműnyi fejlesztést láttat sürgetőnek. Ha ez az eddigiekhez hasonlóan tévesnek bizonyul, akkor az szükségtelenné teszi a teljes atomerőmű-beruházást.

A túlzottan derűlátó előrejelzéseknek már ma vannak látható és rejtett áldozatai. A Tiszai Erőmű összes,mintegy ezer MW-os egysége leállt, a hasonló méretű Dunamentit a miniszterelnökhöz közeli vállalkozók mentették meg a csődtől, az E.ON két erőművet leállított és egy vadonatúj alig pislákol, a Mol, az MVM és egy svájci befektető lefújta vérmes erőmű-építési terveit, a hasonlókat álmodó EMFESZ tönkrement, az állami vértesi erőművet, a távhőtermelőket és -szolgáltatókat pedig bújtatott támogatások tartják életben. Mindez a rezsicsökkentéssel tetézve pánikszerű forráskivonást váltott ki a szektorban.

Az ország villamosenergia-fogyasztása 2009-ben egy év alatt közel hat százalékot esett (itt borult minden előrejelzés). A válság okozta sokk történelmi távlatban nem számít se meglepőnek, se drasztikusnak: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal statisztikája szerint 1989 és 1993 között a hazai villamosenergia-fogyasztás 16 százalékot esett. Az 1989-es rekord csak 2003-ban dőlt meg. A rendszerváltás és a gazdasági válság talán egyedi eset, de az utóbbi két évtizedben valahogy mindig beütött a krach. Ezt minden magára valamit adó vajákosnak illene figyelembe venni.

A Mavir az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre annyit reagált, hogy előrejelzéseik megtalálhatók a honlapjukon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.