galéria megtekintése

A jobbikos polgármester megmondaná az egész országnak

3 komment


Ungár Tamás

Sormáson vasárnap egyeztetett a falu egyik civil szervezete és Bosnyák András, Martonfa polgármestere a két településnél felállítandó menekülttáborok elleni tiltakozás összehangolásáról. A sormási polgármester, Pőcze Edit más elfoglaltságra hivatkozva nem vett részt a megbeszélésen.

Pőczét – aki bár független, nem titkolja, hogy szimpatizál a kormánypártokkal – megpróbáltuk elérni, ám a zalai falu vezetője nem vette fel a telefont.

Fotó: Löffler Péter / Népszabadság

Beszéltünk viszont Bosnyák Andrással, s a Jobbikhoz kötődő polgármester kritikus volt Pőczével szemben. Szerinte Sormáson a helybéliek 98 százaléka elutasítja a tábort, s ha Pőcze Edit ezzel nem ért egyet, akkor mondjon le posztjáról, vagy fejtse ki véleményét, de ne bújjon el egy fontos tárgyalás elől. A vasárnapi megbeszélés résztvevői úgy döntöttek, összehangolják tiltakozó lépéseiket, ám stratégiájukat egyelőre nem osztják meg a nyilvánossággal.

 

Céljuk nemcsak az, hogy a két faluban ne legyen befogadótábor, hanem az, hogy

sehol se épüljön ilyen létesítmény az országban.

Bosnyák András ezt azzal indokolta, hogy a magyar emberek érdekeit kell nézni, nem pedig a nemzetközi nagytőkéét. Megkérdeztem, hogy a két tábor miért szolgálná a nemzetközi nagytőke érdekét, mire Bosnyák András kitérőn válaszolt: – Tudja azt jól, hogy kinek áll érdekében ez az egész...

Azt feleltem, hogy nem tudom, s kértem, fejtse ki bővebben véleményét, de erre nem volt hajlandó. Arról is faggattam Martonfa polgármesterét, hogy ha nem épül sehol se újabb tábor, akkor hol helyezzük el a menekülteket addig, amíg kérvényüket elbírálják. Bosnyák erre ennyit mondott:

– Nem az én dolgom erről dönteni, erre vannak a magyarság érdekeit képviselő szakértők, majd ők eldöntik.

Mint az korábbi tudósításainkból már kiolvasható volt, a radikális jobboldalt aktivizálta a menekülthullám és a tervezett táborok. A múlt hét csütörtökjén Martonfa határában félpályás útlezárással tiltakoztak a tábor elutasítói, ugyanők másnap tüntetést tartottak Pécsett, szombaton pedig Pécs és Martonfa között motoros felvonulással protestáltak a létesítmény ellen.

Mindhárom rendezvény résztvevői között a radikális jobboldal szimpatizánsai voltak többségben. A pécsi demonstráción az Új Magyar Gárda Mozgalom fekete egyenruhásai álltak sort, s a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta Morvai Krisztina üzenetét, amelyben a Jobbik EP-képviselője törvénytelennek minősítette a táborról szóló kormánydöntést.

Fotó: Löffler Péter / Népszabadság

A jelek szerint a Jobbik és szövetségesei

semmilyen engedményre nem hajlandók

a migránsok humánus ellátásának dolgában, s a tiltakozás érvrendszerében immár feltűnnek olyan gondolatok, amelyek a menekülthullám mögött nemzetközi összeesküvést sejtenek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.