A Jobbikkal is vitatkozna az Együtt-PM

Az Együtt-PM Szövetség nyilvános vitát kezdeményez az európai parlamenti választáson érvényes listával induló valamennyi párt részvételével. Vagyis most már a Jobbikkal is vitatkoznának, mivel úgy látják: a Jobbikot érintő bojkottpolitika nem vált be.
Az Együtt-PM szövetség bemutatja európai parlamenti képviselőjelöltjeit
Az Együtt-PM szövetség bemutatja európai parlamenti képviselőjelöltjeit - Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az Együtt-PM Szövetség pénteken levélben fordult a május 25-i európai parlamenti választáson érvényes listát állító politikai pártokhoz. Ebben a pártszövetség kezdeményezi, hogy e szervezetek a jövő hét folyamán kezdjenek egyeztetést egy nyilvános vita megrendezéséről - tudatta közleményben az Együtt-PM.

"A viták tabusításának stratégiája nem működött az elmúlt években"

Jelezték: az Együtt-PM Szövetség célja, hogy minden párt – amelynek listáját az NVB elfogadta – képviseltesse magát az egyeztetésen és a majdani vitán. Ebbe beletartozik a Jobbik is; mint fogalmaztak, "a Jobbik meghívását azért tartja külön is fontosnak az Együtt-PM Szövetség, mert ugyan alapjaiban utasít el mindent, amit a Jobbik képvisel és megjelenít a magyar politikában, de a viták tabusításának stratégiája nem működött az elmúlt években."

A pártszövetség álláspontja szerint tehát vitatkozni kell a Jobbikkal is, mert "megtévesztik a választókat, programjaik, nézeteik csak elszegényedést és háborúskodást hoznának Magyarországra".

Bajnai Gordon az Együtt-PM vezetője legfrissebb blogbejegyzésében ezzel kapcsolatban azt írta: az elmúlt években a Fidesz érdekből, a demokratikus ellenzék pedig elvi alapon kerülte a vitát a Jobbikkal.

"A stratégia kudarcát a radikális szélsőséges párt választási eredménye bizonyította"

Úgy fogalmazott: a kampányban az Együtt-PM volt az egyetlen párt, amely hajlandó volt a Jobbikról érdemben beszélni. "Azt mondtuk: a kiskutyás fotók és a trendi zakók mögött olyan szélsőséges politika rejtőzik, amely csakis polgárháborúhoz és államcsődhöz vezetne. A struccpolitika azonban megbukott. Hiába dugták mások homokba a fejüket, a probléma nem oldódott meg magától."

Bajnai Gordon az Együtt PM választásértékelő nagygyűlésén
Bajnai Gordon az Együtt PM választásértékelő nagygyűlésén - Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bajnai szerint a stratégia kudarcát a radikális szélsőséges párt választási eredménye bizonyította. "Legyen világos: nem a Jobbikról vallott nézeteink változtak. De azt gondoljuk, vitában kell szembesíteni a választókat azzal, amit a Jobbik képvisel, amit az európai zászlókat égető párt Európa-politikája jelent." - szögezte le.

Hangsúlyozta: vitatkozni akarnak az EP-programokról, így szükségszerűnek tartják, hogy erre a Jobbikot is meghívják. "Akkor is, ha továbbra is elutasítjuk politikájuk minden elemét, őket pedig szélsőségesnek tartjuk. A vita alkalmas arra, hogy mi leleplezzük őket, és hogy ők leleplezzék magukat" - zárta bejegyzését Bajnai Gordon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.