galéria megtekintése

Már a vesztét érzi a Fidesz, eredményvárót se tartanak Tapolcán

7 komment


Bita Dániel

Tapolcán szavaznak a legtöbben az időközi választáson, úgyhogy a Jobbik bizakodik. Ajkán békés a hangulat, a Fidesz és a DK aktivistái szórólapot cseréltek, Tapolcán a kormánypárt a kórház júniusi újranyitását ígérő járműveket vetett be, a kormánypárt viszont este nem tart hivatalos rendezvényt.

A jobbikos vezetésű Tapolcán volt a legnagyobb a választási részvétel délután egy óráig az Ajkát, Sümeget és majdnem hatvan környékbeli települést is magában foglaló körzetben. Ez bizakodásra ad okot – mondta lapunknak Bana Tibor országgyűlési képviselő, a fehér széldzsekiben agitáló jobbikos politikusok egyike. A körzet székhelyének számító városban Vona Gábor pártelnök és Szabó Gábort pártigazgató is feltűnt. A radikálisok itt összpontosítják embereiket, elvégre Tapolca ősszel jobbikos polgármestert választott, a párt pedig most első egyéni parlamenti mandátumának megszerzésére készül.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Tapolcán ugyanakkor alig több mint feleannyian élnek, mint ahányan Ajkán, ahol csak baloldali és fideszes aktivistákba botlottunk. És ők is egymásba. Az egyik szavazókör előtt Szarvas Koppány Bendegúz, a DK ifjúsági tagozatának elnöke és társa szórólapot cserélt a narancssárga kabátot viselő fideszesekkel, akik hűtőmágnest és tollat is osztogattak. A gesztusból is látszik, nem öldöklő a kampányhangulat, bár a DK-s fiatalok annyit odaszóltak, hogy elég sok Fenyvesi Zoltánt, a Fidesz jelöltjét ábrázoló szóróanyagot láttak a kukákban. De a kormánypártiak szerint az MSZP-s Pad Ferenc támogatására buzdító lapok sem végzik jobban.

 

A szocialista vezetésű Ajkán ezzel együtt sincs oka bizakodni a kormányoldalnak. Ezt nemcsak a korábbi választási eredmények, hanem kismintásnak sem nevezhető exit poll kutatásunk alapján is állíthatjuk. Ott jártunkkor főleg idős emberek voksoltak, és amikor a véleményüket kérdeztük, többségük a kormánnyal szembeni elégedetlenségét hangsúlyozta.

Csakhogy Ajkán jóval kisebb a választási kedv, mint Tapolcán.

Panaszkodott erre lapunknak Tál Géza, a 15-ös szavazókör szavazatszámláló bizottságának elnöke is, aki megjegyezte: náluk családi hagyomány ez a funkció, apja az 1947-es – kékcédulásként elhíresült – választáson volt a bizottság elnöke. Szerinte a jó időben sokan inkább a kerti, mezőgazdasági munkákat választották, de talán öt óra után ők is elmennek szavazni. MSZP-s forrásból is azt hallani, délután nagyobb erőre kapcsol a mozgósítás.

Tapolcán a kampány fő témájává vált helyi kórház június végi átadását reklámozó kisbusz és teherautó is a fideszes jelöltet reklámozza. De a végső sikerre esélytelen LMP is igyekszik komolyan venni a választást: kitelepülő pultjuknál Csonka Krisztián V. kerületi önkormányzati képviselő áll, ami jó bizonyítvány a párt szervezettségéről.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Ajkán, amely 25 ezer választójával a legnagyobb település a körzetben, nemigen látni a pártok kitelepüléseit. Ott is találkoztunk viszont a mappával házról házra járó fideszes aktivistákkal, igaz, akkor épp eredménytelenül kerestek valakit. Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját viszont Tapolca és a fideszes irányítású Sümeg között látták ingázni, ahol szükség is lesz szaktudására: az alig ötezer szavazókorúnak otthont adó településen egyelőre az ajkainál is kisebb a választási kedv.

Nekünk sajnos nem sikerült találkoznunk Borbély Józseffel, az Apostoli Magyar Királyság kormányzójával, aki független jelöltként próbálkozik, videós kolléganőknek azonban megnyílt, és Ajkán

részletes betekintést adott – például a parlament feloszlatásából és 400 ezer forintos alapjövedelmet ígérő – programjába.

A szocialisták ajkai irodájukban, a Jobbik egy tapolcai sörözőben várja este az eredményeket, és úgy tűnik, hogy a Fidesz nem tart este hivatalos rendezvényt. A kormánypárt azt közölte, Fenyvesi Zoltán az eredmények ismeretében nyilatkozik az újságíróknak. Ezt nehéz lenne a biztos győzelembe vetett hit jeleként értékelni. Dódity Gabriella Fidesz-szóvivő közlése szerint Tapolcán még keresik a sajtótájékoztató helyszínét, és annak időpontjáról is később adnak tájékoztatást.

Közben Tapolcán már nagyjából tíz százalékkal nagyobb a részvételi kedv, mint Ajkán. Igaz, Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese és Veszprém megyei elnöke lapunknak azt mondta: Tapolca kisebb város (fele annyian lakják, mint Ajkát), így önmagában ez a részvételi aránybeli különbség nem fogja eldönteni a választást. Ráadásul a szocialisták szerint azokban a szavazókörökben mennek el többen szavazni (mind Ajkán, mind Tapolcán), ahol tavaly tavasszal jól szerepeltek. Gőgös azt állítja: megtették, amit lehetett, és Ajkán jól mozgósítottak.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Tavaly áprilisban a fideszes Lasztovicza Jenő (aki idén januárban elhunyt) 16 százalékpontos előnnyel győzött a baloldali összefogás és hússzal a Jobbik jelöltje előtt ebben a körzetben. Ez kisebb különbség annál, mint amekkora előnnyel Veszprémben várta a februári időközi választást a kormányoldal, ott pedig a baloldali pártok által támogatott független Kész Zoltán győzött. Az ajkai-tapolcai körzetben viszont jóval intenzívebb kampány folyt, az ellenzéki pártvezetők mellett Orbán Viktor is tiszteletét tette, hogy a Fidesz megállítsa a november óta tartó rossz szériát, amelyben szinte minden időközi választást elveszített.

A felmérések szoros versenyt jósolnak: előfordulhat, hogy tíz százalékon belül végez a három esélyes.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.