„A hír igaz” – Demszky tanácsadó lehet Kijevben

Demszky Gábor volt főpolgármester megerősítette, folyamatosan egyeztetnek Vitalij Klicskóval, a Világbankkal és Brüsszellel is annak kapcsán, hogy hamarosan tanácsadóként segítse az ukrán főváros vezetőjét, és az önkormányzati törvény végrehajtását. Budapest egykori vezetője jelenleg is tanácsadóként segíti a bukaresti és zágrábi városvezetés munkáját, így nem érné nehézségként a rá váró feladat.
Demszkynek vannak ötletei hivatalban lévő polgármesterek számára
Demszkynek vannak ötletei hivatalban lévő polgármesterek számára
Reviczky Zsolt / Népszabadság

„A hír igaz, de még teljesen bizonytalan, hogy lesz-e belőle valami, bonyolult egyeztetések folynak erről Kijev mellett a Világbankkal, meg kell teremteni a megállapodás feltételeit.” – nyilatkozta Demszky az Indexnek.

A volt budapesti főpolgármester a portálnak elmondta, nagyon vonzónak találja a lehetőséget. A feladat számára nem lenne új, hiszen most is segíti Bukarestet és Zágrábot tanácsaival. Kijev szerinte azonban kicsit más lehetőség, mivel egy fegyveres konfliktusoktól szenvedő állam fővárosáról van szó.

Vezetői tapasztalata, szakmai háttere és kapcsolatai révén nem valószínű, hogy akadna olyan városvezetői feladat, amiben ne tudna tanácsot adni Klicskónak. A közös munkát az is megkönnyítené, hogy mind a ketten beszélnek németül. – fűzte hozzá Demszky

A volt városvezető megjegyezte, Kijev közigazgatásában alapvető baj van, az önkormányzati rendszer el van rontva, ennek átalakításához is neki kell látni. Demszky szerint a közbeszerzési rendszert is átláthatóvá kell tenni. Ennek kapcsán elmondta, már dolgozik a feladaton, érkezett Kijevből felkérés a program kidolgozására.

A jó istenen, a szerencsén és az ukrán háború alakulásán is múlik”, sőt, akár azon is, hogy a magyarországi vagy a budapesti vezetés ne igyekezzen a felkérést minden erejével megakadályozni. – mondta Demszky a portálnak annak kapcsán, hogy mik a feltételei megbízatásának

Budapest egykori polgármestere szerint az Eurocities főtitkári állásánál is sok otthoni ellenzője volt, ezért nem nyerte el a pozíciót, annak ellenére, hogy a szervezettel évtizedes kapcsolata van.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.