Támogatja a HAT a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) nyilatkozatban csatlakozott a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nevelőtestületének és diákjainak felhívásához, amely egyebek közt azt hangoztatja, hogy gond van az iskolák fenntartásával, üzemeltetésével, finanszírozásával, a diákok és tanárok terhei elviselhetetlen méreteket öltöttek, és már az egész oktatási rendszer van veszélyben.

A HAT nyolcpontos közleménye egyebek közt az áll, hogy a miskolci pedagógusok nyílt levele a nevelő munkát hosszabb ideje ellehetetlenítő problémákat részletez, aminek nem örülnek, miként annak sem, hogy a pedagógusoknak a korábbi észrevételek után ismét egy jaj-kiáltással kell felhívniuk a figyelmet munkájuk lényegi elemeinek ellentmondásaira. Nem örülnek annak, hogy „az oktatásirányítás e jaj-kiáltást nem veszi komolyan, reakcióik, vagy éppen azok hiánya azt mutatják, hogy ők érzéketlenek a nevelő munka első vonalában dolgozó pedagógusok kritikai észrevételeire".

Örülnek viszont a HAT tagjai annak, hogy „a miskolci kollégákban volt bátorság kiállni a nyilvánosság elé", a Herman Ottó Gimnázium pedagógusainak levelét, az abban foglaltakkal egyetértve az iskola diákjai is támogatják, és a felhívás élénk sajtóvisszhangot kapott, ami a HAT szerint a társadalom érzékenységét mutatja.

A HAT-ban együttműködő pedagógusok nem örülnek annak, hogy a köznevelési törvény tervezetének nyilvánosságra kerülése óta következetesen megfogalmazott szakmai kritikája megerősítést kap, vagyis a magyar nevelésügy rendszere rossz pályán mozog, nem fejlődik, hanem visszarendeződik – áll az állásfoglalásban, amely szerint a miskolci pedagógusok levele, annak visszhangja egy új kezdeményezés kiindulópontja lehet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.