A Trefort vezetése azzal menthette magát, hogy a sértett gyerekek érdekeit védte Konyhás István / Fotó

S. tanár úr esetében 25 éve mindenki azt tette, ami a legkisebb kockázattal járt – állítja Németh Zsolt főiskolai tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kriminológiai tanszékének tudományos munkatársa, aki szerint a szülők így próbálták megkímélni gyermeküket a rendőrségi kihallgatások borzalmától, hogy hónapokon keresztül újra és újra fel kelljen idézniük és vadidegenek előtt újra és újra el kelljen mondaniuk a velük történteket, megmagyarázni, hogy ott és akkor miért nem mondtak nemet a tanárnak.

Németh Zsolt emlékeztetett arra: a gyermekbarát igazságszolgáltatásról akkoriban még hírből sem hallottunk, így a kamaszokat vélhetőleg nem kezelték volna másképp, mint bármelyik más tanút. Majd mindez megismétlődött volna a bíróságon, ahol a vádlott védője nyilván minden szavukba belekötött volna.

A tudományos munkatárs véleménye szerint a „sértett gyermekek érdekeire” apellálva ráadásul az iskola így kényelmesen tudta megvédeni a jó hírét. És nem kellett feljelentenie saját munkatársát. Ha a közös maszturbációkból és szexuális érintkezésekből nincs rendőrségi ügy, senkinek meg sem fordul a fejében, hogy kivegye a gyermekét ebből az elit iskolából, vagy hogy ne oda írassa be. Mindenki akkor járt a legjobban, ha a „vétkes” tanár csendben távozik – magyarázta Németh Zsolt az elhallgatás lehetséges mozgatórugóit.

– Nem bűnpártolás ez? – kérdezte lapunk munkatársa a kriminológust, aki szerint nem az, de a kérdés sem olyan egyszerű, hogy igennel vagy nemmel lehessen felelni rá. A most nyilvánosságra hozott visszaemlékezések kétségtelenül felvetik a gyanút, hogy S. szexuális bűncselekményt követett el diákjainak egy része sérelmére. Az efféle bűncselekmények bizonyítása azonban igen nehéz. A nyomozás megindítása viszont, legalábbis ahogy a rendőrségi gyakorlatban ez történni szokott, egyszer s mindenkorra véget vetett volna tanárkarrierjének. Akkor is rajta maradt volna a bélyeg, ha az eljárás végén kiderült volna, hogy semmi sem igaz abból, amit vele kapcsolatban állítottak, és akkor is, ha „csak” nem lehetett volna bizonyítani a bűnösségét.

– Aligha van olyan rendőrkapitány, aki engedélyezne egy átfogó titkos információszerzést egy iskolában néhány diák elmondása alapján, és aligha van olyan bíró, aki engedélyezné egy fél iskola bepoloskázását csak azért, hogy kiderüljön, miket is mond vagy tesz az a tanár a diákjaival – vélte a kriminológus.

– Sem az iskola, sem a szülők, de valószínűleg a rendőrség sem felkészült az ilyen helyzetek hatékony, gyors és mégis diszkrét, és a gyerekeket a klasszikus büntetőeljárás kellemetlenségeitől megkímélő kezelésére – ismeri el Németh Zsolt –, ezért inkább igyekeznek minél gyorsabban megszabadulni a problémától. Eltávolítják a gyanúba keveredett és emiatt bizalmat vesztett tanárt, aki ha nem bűnös, akkor is elfogadja az ajánlatot, hiszen tudja, az adott iskolában a karrierjének így is, úgy is vége, aztán tanár és iskola egyaránt bízik abban, hogy ami történt, soha nem derül ki, s hogy a gyerekekben sem hagynak mély nyomot az átélt „élmények”. S. negyedszázad múltán kirobbant ügye azt mutatja, hiába – mondta Németh, aki szerint az ügy „suba alatti rendezése” felvet bizonyos morális kérdéseket. Például, hogy ezek után az elküldött tanár egy másik iskolában mindent folytathat ott, ahol az előző helyén abbahagyta. Azaz, akik az előző munkahelyén történteket elhallgatják, azok máshol más gyerekeket sodornak veszélybe.