A fideszes Voldemortnak a szava is elállt

Szembetűnő, mennyire hallgatag lett Mengyi Roland kormánypárti országgyűlési képviselő, volt Borsod megyei közgyűlési elnök. A „fideszes Voldemort” már a Facebookon sem posztol új bejegyzést, noha korábban itt hiperaktív volt.

Elnémult saját közösségi oldalán Mengyi Roland, azt követően, hogy a 168 óra megírta: tízmillió forintos „alkotmányos költséget” kért egy uniós pályázat támogatásáért, a „szokásos” 50 helyett pedig végül csak tíz százalékot tarthatott volna meg a megítélt uniós támogatásból a szociális szövetkezetekből álló tiszaújvárosi hálózat.

A lap közölte a korrupciós büntetőügyben a titkosítás alól feloldott telefonbeszélgetések néhány részletét, ahol a szereplők megemlítették: az ügy első tisztáldozata az Emberi Erőforrások Minisztériumától menesztett Köpeczi-Bócz Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, a következő pedig Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő lehet.

Mengyi Rolandot azóta többször és több elérhetőségén is kerestük, ám – Farkas Flóriánhoz hasonlóan, aki „bujkál”, mióta több százmillióval bedöntötték a romák foglalkoztatására szánt szociális szövetkeztet – mintha köddé vált volna az elmúlt egy hétben.

Ez azért is különös, mert Mengyi Roland egyike azoknak a képviselőknek, akik már-már hiperaktívak a Facebookon. Utolsó bejegyzése augusztus 3-i, noha ezt megelőzően volt olyan nap, amikor többször is posztolt. Július 30-án a megyaszói falunapról például azt, hogy itt rendezték a Harangodi Pacsirta Dalostalálkozót, ahol a térség többszörös aranyfokozatú népdalkörei szórakoztatták a népes publikumot. Majd ugyanezen a napon közzétette, hogy „Tarcalon ünnepi testületi ülés keretein belül került aláírásra egy testvérvárosi megállapodás a település és Sepsibodok között. Ezekután a XXI. Tarcali Napok rendezvényeit tekintettük meg.” Végül augusztus harmadikán posztolta az utolsó bejegyzését egy boros találkozóról, ahol "a helyben égető gazdasági és társadalmi kérdésekről" beszélgettek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.