A Fidesz tudja, mitől fáj az MSZP feje

A szocialistáknak valójában nem az államadósságért, hanem az elzárt paksi pénzcsapokért fáj a fejük - reagált a Fidesz vasárnap az MSZP-s Burány Sándor felvetésére, aki azt javasolta, halasszák el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében.

A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez küldött közleményében azt írta, "2010 előtt a paksi atomerőmű a baloldal kifizető helye volt: milliárdokat pumpálták ki Gyurcsány Ferenc, Szigetvári Viktor, Józsa István, Harangozó Tamás és mások cégeihez".

A paksi atomerőmű fejlesztése olcsóbb energiát, munkahelyeket és gazdasági növekedést jelent; "ezt a bukott baloldal is pontosan tudja", hiszen kormányzása alatt maga is támogatta az erőmű fejlesztését - tették hozzá.

Mint írták, az Országgyűlés előtt lévő államközi hitelszerződés "a banki hitelekhez képest jóval kedvezőbb feltételeket, 32 év alatt 600 milliárd forint megtakarítást, a hazai vállalkozások nagyarányú bevonását és e nemzetstratégiai ágazat állami kézben tartását biztosítja".

A beruházásnak az államadósság alakulására nincs érdemi hatása, a magyar államadósság növekedése a 2010-es kormányváltás óta megállt - hangsúlyozták, hozzátéve, a kormány elkötelezett az ország sérülékenységének további csökkentése mellett.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, azt javasolják a kormánynak, hogy halassza el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében.

Burány Sándor szerint nagy horderejű ügyről van szó, amelyről csak a Költségvetési Tanács véleményének ismeretében lehet döntést hozni, ezért még csütörtökön levélben fordult a tanács elnökéhez, azt kérve, vizsgálja meg a hitelszerződés körülményeit és hatását a magyar gazdaságra, különös tekintettel az államadósságra.

"Számunkra teljesen világos, hogy ez a 3 ezer milliárd forint (...) növelni fogja az államadósságot" - fűzte hozzá.

A paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodás értelmében az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű állami hitelt nyújt a magyar félnek a paksi atomerőmű 5. és 6. blokkja tervezéséhez, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok, szolgáltatások és eszközbeszerzések finanszírozására.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.