A Fidesz ráülne az ügyvédekre is

Mégis van legitim vezetősége a Budapesti Ügyvédi Kamarának – mondta ki a Fővárosi Törvényszék.
Miután az ítélőtábla szeptemberben megsemmisítette a 2014-es tisztújító közgyűlés eredményét megállapító határozatot, egyes vélemények szerint a kamarának nincs elnöke, és nincsenek választott testületei sem. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke viszont úgy vélekedett, hogy a döntés következményeként az utolsó legitim választás eredménye „éled fel", tehát azok lépnek hivatalba a megismételt tisztújításig, akiket 2010-ben a különféle posztokra delegáltak. A törvényszék első fokon az utóbbi jogértelmezést tartotta helyesnek.

Időközben a parlament törvénymódosítást fogadott el, ez alapján bármely területi kamara működésképtelensége esetén a Magyar Ügyvédi Kamara beavatkozhat, s a közfeladatok ellátására más területi kamara testületeit jelölheti ki. Ez meg is történt, a budapesti ügyeket a Győr-Moson-Sopron megyei kamara viszi. Ha azonban a mostani verdikt jogerőssé válik, a kijelölő határozatot vissza kell vonni, és a 2010-ben választott vezetőség lép hivatalba.

Ám folyik egy másik per is, mert a budapesti kamara a választási eredmények megsemmisítésére vonatkozó döntés ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Nem kizárt, hogy a legfőbb bírói fórum megállapítja: a 2014-es választáson nem történt az eredményt befolyásoló szabálytalanság. A két „vádpont" közül az egyik ugyanis eleve kiesik. Előkerült egy jegyzőkönyv, amely szerint a szavazatok számlálásában ugyan valóban közreműködött egy titkárnő is, de amikor ezt valaki kifogásolta, a voksokat ismételten összesítették. A másik állítólagos szabálytalanság az volt, hogy a jelöltállító bizottság elnökének fiát is jelölték egy posztra.

Amennyiben a Kúria februárban igazat ad a kamarának, 2018-ig a tavaly megválasztott vezetők irányítják a testületet. Ellenkező esetben a 2010-es választás eredménye lép hatályba. Az egyik lehetséges megoldás, hogy új tisztújítást írnak ki, de van más út is. A 2014-es választás dokumentumai lepecsételt dobozokban állnak, így nincs akadálya annak, hogy az egész folyamatot megvizsgálják.

Az ügy előzménye, hogy megalakult a fővárosban az Ügyvédi Összefogás Egyesület, amely egészen szokatlan kampányt folytatott a nagyrészt Fideszhez köthető jelöltjei érdekében. A társaság célja egyértelmű volt: a teljes hatalomátvétel. Ezzel szemben az összefogás csúfos kudarcot szenvedett el, így nem különösebben meglepő, hogy a választáson tapasztalt kisebb szabálytalanságok miatt a bírósághoz fordult.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.