galéria megtekintése

A Fidesz nyert, az MSZP lebőgött Dunaújvárosban

74 komment


Ungár Tamás

A baloldal megverte volna a kormánypárt jelöltjét, ha összefog.

Lassingleitner Fruzsina nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Dunaújvárosban: a kormánypártok jelöltje 405 vokssal győzte le nyolc vetélytársát. Huszti Zsolt, a DK támogatásával 241 voksot, Barta Endre, a Jobbik színeiben 199 szavazatot szerzett. Az MSZP színeiben induló Selyem József neve mellé 97-en ikszeltek, a PM-es Pappné Grabant Ilonát 84-en húzták be.

A részvétel 32 százalékos volt, s ez ahhoz képest, hogy időközi választást rendeztek, a vártnál magasabb részvételnek mondható. Ez azért is igaz, mert a vasárnapi választásnak a város irányítása szempontjából nem volt tétje, hiszen a 15 tagú képviselő-testület kétharmada kormánypárti, így a fideszesek többségét nem fenyegette veszély.

A Fidesz ennek ellenére komolyan vette a megméretést, Orbán Viktor a betegségéből épp hogy kigyógyulva, 20 milliárdos ígéretpakkal látogatott a városba a kampányhajrában. A miniszterelnöknek a jelek szerint elege lett az elvesztett időközikből.

 

A városházán dolgozó, politikai múlttal nem bíró fideszes jelölt ugyan fölényesen nyert, ám az eredmény arról tanúskodik, hogy a 2014-es parlamenti választáson együtt induló, baloldali pártok – ha újra összefognak - 17 vokssal nyerhettek volna a körzetben. A helyi szocialisták azonban – nem kis részben az országos pártvezetés biztatására - egyedül akartak indulni, mivel kíváncsiak voltak saját erejükre. Ez állítólag azért is fontos volt az MSZP-nek, mert a dunaújvárosi eredmény segít a kongresszusra készülő pártnak abban, hogy milyen szövetségi politikát folytasson lehetséges koalíciós partnereivel.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Pintér Attila, az MSZP újvárosi szervezetének elnöke továbbra is úgy véli, hogy pártjának külön úton kell járni, Besztercei Zsolt, a DK városi szervezetének kampányfőnöke viszont azt szűrte le, hogy baloldali összefogással le lehet győzni a Fideszt, s ebben a koalícióban a DK megkerülhetetlen.

A választást azért írták ki, mert gyilkosság gyanúja miatt a fideszes Gál Roland lemondott. Az egyébként már napközben nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz ünnepelhet. Riportunkat arról, hogy a dunaújvárosiak milyen hangulatban szavaztak, ide kattintva olvashatják el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.