galéria megtekintése

A Fidesz kétszer is veszített a mostaninál több szavazattal

49 komment

Más szabályok szerint is a Fidesz nyeri a parlamenti választást, mindazonáltal érdekes, hogy a kormányoldal kevesebb szavazattal szerzett most kétharmados többséget, mint amennyivel 2002-ben és 2006-ban veszített.

A Fidesz minden létező választási rendszerben megnyerte volna a 2014-es parlamenti választást – ezt legfrissebb elemzésében a Political Capital választási szakértője, László Róbert sem vitatja. Szerinte nem kétséges azonban, hogy a kétharmados többséget kizárólag a magára szabott választási rendszernek köszönheti. László Róbert ezeket a hatásokat vette sorra.

Kurucz Árpád / Népszabadság

Négy éve még a szavazatok 52,7 százaléka és a 176-ból 173 egyéni győzelem kellett a kétharmadhoz, most 44,9 százalékos listás eredmény és a 106-ból 96 egyéni mandátum is elégnek bizonyult ehhez. Úgy sikerült tehát megőrizni a kétharmadot, hogy a Fidesz négy év alatt határon innen 564 ezer szavazót elveszített, határon túl viszont csak 122 és fél ezer szavazót tudott szerezni. A külhoniakkal együtt kapott 2,26 millió voks is kevesebb a Fidesz 2002-es (2,3 millió) és 2006-os (2,27 millió) szavazatszámánál, amelyek akkor nem hogy a kétharmadhoz, de a választási győzelemhez is kevésnek bizonyultak.

 

Mindebben a legnagyobb szerepe az egyéni kerületek megnövelt súlyának, a második forduló eltörlésének és a „győzteskompenzációnak" van – véli László Róbert. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az egyéni körzetben győztes egyéni jelölt után is jóváírnak a listán az első és második helyezett szavazatai közötti különbség mínusz egy voksot.

A külhoni magyar állampolgárok szavazatszáma minden várakozást alulmúlt, s mindössze 127 ezer érvényes voksot jelentett, miközben 231 ezer regisztrációs kérelem érkezett. Így – bár 122 és fél ezren a Fideszt támogatták – ez mindössze egy mandátumot vitt át az LMP-től a kormányoldalhoz. Mivel azonban a kétharmad éppen egy képviselői helyen múlott, ez a bő százezres szavazattömeg is nélkülözhetetlennek bizonyult.

A győzteskompenzáció hatása ennél jóval jelentősebb: hat extra mandátumot hozott a Fidesznek (hármat az MSZP, kettőt a Jobbik, egyet az LMP kárára). Ha a külhoni voksokat, illetve a nyertes egyéni jelöltek után járó töredékszavazatokat kivesszük a rendszerből (ez a lehetséges legjobb összehasonlítás az előző választási szisztémával), akkor azt kapjuk, hogy a baloldali szövetségtől és a Jobbiktól három-három, az LMP-től egy mandátum ment át a Fideszhez – állítja László Róbert

Az ellenőrizhetetlenül elkölthető kampánypénzekre utazó kamupártok nélkül nagy valószínűséggel szintén nem lenne meg a kétharmad – véli az elemző. Bár az elvesző szavazatok csaknem pontosan négy százalékos aránya nem mondható soknak, ahhoz ezek a szerveződések elegendő protest-, illetve esetleg csak tévedésből leadott voksot gyűjtöttek, hogy számos kerületben spekulálható legyen, mi történt volna, ha jelöltjeik nem szerepelnek a szavazólapon.

Sosem derül ki, hogyan szavazott volna az az összesen 182 ezer választópolgár, aki valamilyen miniformációt támogatott; a közülük legjobban teljesítő Munkáspárt is 28 ezer vokssal csupán 0,56 százalékot szerzett. Az is definíció kérdése, hogy a 14 közül melyek tekinthető egyáltalán kamupártnak – fogalmaz a szakértő –, de a legmegengedőbb megközelítés szerint is e körbe sorolja a nyilvánvalóan a Bajnai Gordon pártjára voksolni kívánók átverésére hivatott Együtt 2014-et (14 ezer  szavazat), de talán a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártot (12 és fél ezer szavazat), az Új Dimenzió Pártot (2100 szavazat) és az Új Magyarország Pártot is (1578 szavazat) is.

Indulásuk következményeit László Róbert egy példával érzékelteti: a budapesti 15-ös egyéni választükerületben, ahol 16 jelölt indult, 197 szavazatot szerzett az Együtt 2014 jelöltje, miközben a fideszes Kucsák László mindössze hatvan vokssal győzte le a baloldali Kunhalmi Ágnest.

A Munkáspárton kívül egyébként egyedül a Zöldek Pártjának sikerült az ajánlóíveken összegyűjtött aláírásoknál több szavazatot szereznie.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.