galéria megtekintése

„A Fidesz embereiből pánikban ömlik a fröcsögés” – összezárnak a társak Pukli István mögött

41 komment


Szalai Anna

A közoktatás helyzete miatt tiltakozó érdekvédelmi szervezetek és civil mozgalmak kiállnak Pukli Istvánért, akit Deutsch Tamás vezető fideszes politikus ismét keményen megtámadott. A lapunknak nyilatkozó Sándor Mária, Galló Istvánné és Mendrey László állítja, a karaktergyilkossági kísérletek nem roppantják meg mozgalmukat, sőt,   csak erősítik a tiltakozókat.

Pukli István eposzi jelzője lett a lázadás arca bullshit, azt pedig tudjuk, hogy az arc a lélek tükre – ugrott neki újfent a pedagógustiltakozások szimbolikus alakjává vált iskolaigazgatónak Deutsch Tamás, az Európai Parlament fideszes képviselője. A kormánypárt karaktergyilkossági kommandójának vezetője Pukli önvallomására hivatkozva az „ávós nagyapa, a börtöntöltelék testvér" felemlegetése mellett köpönyegforgatással is megvádolta a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját. Deutsch szerint az az orbáni oktatási rendszer emelte Puklit a székébe, amelyet most támad. „A Pukli úgy jó, ahogy van. Civilnek füllenti magát, pedig pártember – naná, évtizedek óta ez a divat a baloldalon (az persze érdekes kérdés, hogy azért csinálják-e, mert gyárilag hazudnak, vagy tudatalatt maguk is szégyellik a dolgot)" – írja szerdai Facebook-bejegyzésében Deutsch.

Pukli István
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az oktatási rendszer reformjáért harcba szálló pedagógus-szakszervezeteket nem érte váratlanul a támadás, de úgy vélik, ez az alpári vagdalkozás inkább dacot vált ki a tiltakozókból, mintsem elfordulást. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének elnöke lapunknak azt mondta: nincs múlt nélküli ember. Mindenki éle­tében vannak olyan részletek, amelyeket inkább eltitkolna.

 

– Az, hogy Pukli István – nyilván előremenekülésként – önmaga rántotta le a leplet családja múltjáról, bátor cselekedet. De az ő hitelességét nem a nagyapja és a testvére határozza meg, hanem az, amit most képvisel az oktatás reformjáért vívott harcban. Ami példaértékű. Egy-két héten belül eldőlhet, hogy a kormány karaktergyilkossági kísérlete sikerrel járt-e. Én bízom benne, hogy kudarcot vallanak. Az elégedetlenség kis körei ugyanis lassan összeérnek – válaszolta a támadás hatását firtató kérdésünkre Mendrey László.

Mendrey László
Veres Viktor / Népszabadság

Mendrey a kormány pánikreakciójaként értékeli a Fidesz embereiből ömlő fröcsögést, vádaskodást. A mindenkori hatalmat kritizálók lejáratása régi módszer, de a hatása már nem a régi. Ez kevés lesz a Tanítanék Mozgalom leszereléséhez. Túl sok embert érint az oktatás válsága – véli Mendrey, aki szerint a tiltakozó pedagógusok, az elégedetlen szülők és gyerekek érzik: mindannyiukat ugyanaz a szél próbálja kifordítani a csónakból, és össze kell fogniuk, ha át akarnak jutni a túlpartra. Szerinte a kérdés az, hogy mikor áll elő ismét olyan helyzet, amikor az országot „meg kell menteni". – Orbán Viktor miniszterelnöknek igen jól áll ez a szerep. A kormány számára ezért egy újabb (migráns)krízis lehet a kitörési pont – mondta.

– Mindenkit megpróbálnak besározni, aki nevét és arcát adja a tiltakozáshoz – állítja Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, aki saját maga is átélte ezt a helyzetet. Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője ÁVH-s apát látott mögé. Bár utóbb elnézést kért a „tévedésért", Gallóné beperelte a kormánypárti szerkesztőt, de ettől még újra és újra felbukkan a vád. A hatás azonban éppen ellentétes lett: még azok is a szakszervezeti vezető mellé álltak, akik korábban bírálták.

Galló Istvánné
Galló Istvánné
Reviczky Zsolt / Népszabadság

– A kormány láthatóan nem tud szakmai választ adni szakmai kérdésekre, így csak gorombáskodik – teszi hozzá a PSZ elnöke, aki bízik abban, hogy a tiltakozók erre is megtalálják majd a frappáns választ, mint ahogy ötperces csenddel feleltek Lázár János miniszternek a Parlament előtti tüntetésen, aki puszta balhézással vádolta a tüntetőket. Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár „borotválatlan, kócos, kockás inges" tanárjellemzése után pedig kockás inget húzott a fél ország. Erre a karaktergyilkosságra is lesz felelet.

Sándor Mária
Sándor Mária
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Sándor Mária abban bizakodik: ma Magyarországon természetes, hogy megtámadják azt, aki felemeli a hangját. De ez a fegyver többnyire már visszafelé sül el – mondja. A fekete ruhás nővér saját példáját hozza fel igazolásként, amikor a kamara 72 óra alatt visszavonta az ellene indított vizsgálatot. Az általa vezetett Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság továbbra is kiáll a pedagógusok mellett. – Nem lehet minket egymás ellen fordítani – állítja az ápolónő, aki szerint a hatalom kapálózása nem a megtámadott, hanem a kormánypárt hitelességét ássa alá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.