A Fidesz elszabotálta a rendkívüli ülést

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés csütörtök reggelre, ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülése.

Beteljesedett Tarlós István főpolgármester jóslata: hiába hívja össze a rendkívüli közgyűlést, az határozatképtelen lesz. S íme így is lett. A városvezetőn kívül csupán kilenc ellenzéki képviselő jelent meg.

Tarlós pedig a határozatképtelenség okán meg sem nyithatta az ülést. A főpolgármester nem hagyta ki azt a ziccert sem, hogy rávilágítson: az ellenzék egyharmada sem jött el.

Az ellenzéki képviselők a múlt héten azért indítványozták a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, hogy az tárgyaljon a budapesti közösségi közlekedés idei finanszírozási kérdéseiről, a HÉV államosításáról, valamint egyéb közszolgáltatások biztosíthatóságáról. 

Ma kevesebbet tudunk, mint két héttel ezelőtt. Csak annyi bizonyos, hogy a HÉV lenne a csodafegyver, amivel megoldanák a közösségi közlekedés finanszírozási gondjait. Csakhogy a HÉV-ek államosításával legfeljebb tízmilliárd forintot spórolhat a főváros, márpedig a főváros pozíciója 2011 óta 45 milliárddal romlott. Így az agglomerációs járatok átadása után is 35 milliárdos veszteséggel számolhat Budapest. Így az idén eljutottunk oda, hogy az alapszolgáltatások, úgy is mint közvilágítás, parkok rendbetétele, színházak működtetése is veszélybe került – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.

Ráadásul egyre sokasodnak a megválaszolatlan kérdések. Így például nem tudni, hogy a fővárosi menetrendeket miként igazítják a MÁV, illetve a Volán menetrendjeihez. De az sem elképzelhetetlen, hogy Budapest lakóinak a romló színvonalú szolgáltatásért többet kell majd fizetniük.

Horváth Csaba külön hangsúlyozta, hogy konstruktív beszélgetésre készültek, és több javaslatot is hoztak. Úgy véli, valódi megoldást az hozhatna, ha a mindenkori állami költségvetés terhére egy állandó, automatikusan juttatandó normatívát határoznának meg a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására. A főpolgármester és a fejlesztési minisztérium az agglomerációs települések kizárásával egyeztet. Holott jó megállapodást csak akkor köthetne a főpolgármester, ha a Fővárosi Közgyűlés egészére támaszkodna. A fővárosi képviselőknek egységesen kellene fellépni a kormánnyal szemben, de a kormánypárti képviselők rettentően hallgatagok, holott a választások idején azzal a szlogennel adták el magukat, hogy pártkapcsolataik révén könnyebben jutnak egyezségre a kormánnyal.      

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.