A Fidesz alelnöke lebolsevikozta a tanárokat és leügynöközte Pukli Istvánt

Pukli Istvánt, a pedagógustüntetés egyik szervezőjét ügynöknek, a tanárok ultimátumát pedig bolsevik diktátumnak tartja a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd szerint a csatát a kormány fogja megnyerni.

„Már az egész ló kilóg! Semmi köze sincs se az iskolához, se a közneveléshez, se a pedagógiához. Nyílt politikai zsarolás, igazi bolsevik diktátum. Ennek hallatán még Lukács György vagy Szamuely is megnyalná mind a tíz ujját” – így reagált Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a pedagógusok ultimátumáról a pénteken megjelenő 168 Órának, amelyből a hetilap online felületén adtak közre néhány részletet.

Németh elmondása szerint nagyon jó viseletnek tartja a kockás inget, hozzátette: „Nekem is van egy rakás cowboyos flanelingem, sőt kockás alsónadrágom is.” Azt állítja, őt nem lehet meggyőzni arról, hogy pártatlan szülők szervezték a sztrájkot.

– Sorolhatnánk a felbujtókat, akik nagyon is kötődnek a pártpolitikához – tette hozzá. Szerinte a tüntetésen egymást taposva tolongtak az ellenzéki politikusok meg a Soros Györgyhöz köthető hálózati aktivisták. Úgy véli, a Teleki Blanka igazgatója, Pukli István is direkt marketingként nyomja a politikát az iskolában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér