A DK szerint „ez a náci tempó nem mehet tovább"

Beleköpött pár éve a jobbikos Kulcsár Gergely a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe – ezt állítja a Demokratikus Koalíció, és emiatt a legfőbb ügyész felszólították, hogy indítson vizsgálatot.
A DK azt kéri, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely jobbikos képviselő ügyében, aki egy e-mail tanúsága szerint beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.

Gréczy Zsolt szóvivő és Varga Zoltán, a DK elnökségének tagja szombati sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a Demokratikus Koalíció birtokába jutott egy olyan elektronikus levél, amelyben Kulcsár számol be a saját akciójáról.

Varga Zoltán elmondta, hogy a levelet a képviselő 2011-ben írta. Kérdésre válaszolva a politikus nem akarta nyilvánosságra hozni, hogy miként jutott a birtokukba az e-mail, de közölte: megvizsgáltatták az írást, és száz százalékig biztosak benne, hogy az valódi.

Az e-mail mellé bemutattak egy fényképfelvételt is, amelyen a vascipők mellett guggoló, a jobb keze hüvelykujját felfelé tartó Kulcsár látható. A mellékelt szöveg szerint a fotó akkor készült, amikor Kulcsár Gergely „egy kis feltöltődésre" vágyott, és meglátogatta a Duna-parton, „a képen látható vidám helyet".

Varga Zoltán hangsúlyozta, hogy nem magánlevélről van szó. Az e-mail címzettjeit – Mirkóczki Ádám képviselő kivételével kitakarták –, de a DK debreceni elnökének elmondása szerint a Jobbik ismert jelenlegi, illetve volt politikusai szerepelnek közöttük.

Gréczy Zsolt elmondta, pártjuk arra kéri Polt Pétert, hogy hivatalból indítson eljárást Kulcsár Gergely ellen, mert „ez az uszítás, ez a náci tempó nem mehet tovább Magyarországon". A politikus úgy fogalmazott, egyszer s mindenkorra le kell számolni azzal, hogy a Jobbikot bárki is szalonképes pártnak tekinti. A Jobbikkal nem tárgyalni kell, a pártnak azokat a képviselőit, akik ilyen nézeteket vallanak, „egész egyszerűen ki kell iktatni a közéletből" – jelentette ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.