A debreceni városháza hibázott, egy embert kirúgtak

Engedély nélkül végzett cserjetisztítást százötven közmunkás a debreceni Nagyerdőn. A zöldhatóság nem jogerős határozata szerint nem történt természetkárosítás, ugyanakkor a városházáról a felelőst elbocsátották.

- A  debreceni Nagyerdőben engedély nélkül végeztek cserjetisztítási munkálatokat a közmunkások, s el kell ismernünk, hogy ebben az ügyben a polgármesteri hivatal hibázott. Az a dolgozó, aki elmulasztott gondoskodni a szükséges engedélyek beszerzéséről, már nem dolgozik a városházán - mondta Papp László debreceni polgármester a mai sajótájékoztatóján a cívisvárosban.

Mint beszámoltunk róla, a greenfo.hu közölte először, hogy február elején százötven közmunkással szállta meg a helyi természetvédelmi oltalom alatt álló területet a Dehusz Kft., amely a jobbára utcaseprést és szemétszedést végző közmunkásokat foglalkoztatja a városban.

A nem őshonos cserjékre vadászó közmunkások feldúlták az erdő talaját, ezzel veszélybe került az éppen nyíló védett téltemető egyetlen megmaradt itteni populációja. A téltemető eredetileg három helyen élt itt. Ma már az egyik volt élőhelyen egy parkoló van, a másik helyén pedig egy betonplacc, amin akadálymentesen lehet sétálni az erdőben.

A helyi TerepSzemle Stúdió Környezetvédelmi Egyesület több csatornán is jelezte aggodalmát, aminek köszönhetően legalább a téltemetők utolsó itteni állománya megmaradt. 

Debrecen jegyzője február 10-én azonnali hatállyal megtiltotta a munkavégzést, az érintetteket közös munkamegbeszélésre hívta, és több eljárás indult az ügy kivizsgálására.  A hivatalvezető engedély nélküli tevékenység miatt, míg a zöldhatóság védett fajok élőhelyének károsítása miatt indított eljárást.

A zöldhatóság eljárása február 12-én indult, s habár az ügyintézés határideje ilyen esetekben három hónap, a felügyelőség ma már meg is küldte a határozatát az önkormányzatnak. 

Mai sajtótájákoztatóján Papp László polgármester közölte: a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség határozata szerint természetkárosítás nem történt, a területen sem védett növény, sem védett állatfaj egyedei nem károsodtak. A határozat szerint legföljebb élőhely megzavarása történhetett.

A határozat nem jogerős, fellebbezésre tizenöt munkanap áll rendelkezésre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.