galéria megtekintése

Nem tűrte a bujdosó kuruc.infós borát az amerikai borászat

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 09. számában
jelent meg.

Dési János
Népszabadság

A Kuruc.info internetes oldal mögött álló Varga Béla eltűnt az őt kereső amerikai hatóságok szeme elől. Bár a nyomravezetőnek komoly díjat tűztek ki, pontos információk nincsenek arról, hol bujkál. Többen sejteni vélik, hogy Kanadába menekült az Egyesült Államokban őt és feleségét fenyegető eljárás elől. Bár Kanada ki is adhatná, ha megtalálnák, de az ügy „csekély” súlyára való tekintettel ez egyáltalán nem biztos. Persze ha Varga úgy érzi, a nyomában vannak, Kanadából is továbbáll. És hova mehetne? Vajon a magyar állampolgárságát megtartó Varga viszonylag gyakori nevével el tudna tűnni Magyarországon?

A magyar szélsőjobb egyik leghatásosabb fóruma a Kuruc.info, amely szélsőséges, rasszista, sokszor alpári hangnemével kitűnik a Jobbik körüli sajtóból is, és amely az egyik leghatásosabb médiaeszköze a pártnak. A közvetlen kapcsolatot a Jobbik és a Kuruc.info között tagadni szokták. De elég csak kinyitni ezt az oldalt, azt látjuk, hogy tele van jobbikos hirdetésekkel, bannerekkel. Vizsgálatunk napján éppen egy városligeti jobbikos rendezvényre hívott a felső banner – ugyanaz, amelyik a Jobbik.hu honlapján is megtalálható volt –, a baloldalin pedig Vona Gábor közölte, hogy hív a haza, ezért lépjünk be a Jobbikba. Van itt még egy hirdetés, amelyik Vona kötetét kínálja megvételre, s a Jobbik házi lapjának, a Barikádnak a reklámja is feltűnik.

A témák kiválasztása, ezek feldolgozása sem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy kiket sejtsünk a portál mögött. Vona Gábor saját propagandakötetében (Fekete bárány, fehér holló), amelyben legfontosabb beszédeit, nyilatkozatait gyűjtötte össze, szintén közöl olyan baráti interjúkat, amelyek a Kuruc.infón jelentek meg először.

Annak ellenére, hogy a Kuruc.info hivatalosan nem hozza nyilvánosságra szerkesztőinek nevét, s hogy egy amerikai szerverről üzemeltetik, ahol a doménnév lefoglalója szintén anonim marad, viszonylag sokat tudunk a működtetőiről, s ezek az információink sem mondanak ellent annak, hogy ez a honlap a Jobbik érdekkörébe tartozik. A Kuruc.info ún. impresszuma is felettébb „vicces” olvasmány. Főszerkesztő-helyettes: Arbeitmachtfrei János, P. Rónay Pál, vallási-etnikai tanácsadó: Adolf H. Schicklgruber, pr manager: Jaross Andor, logisztika, szállítmányozás: Endre László és így tovább. Talán fiatalabb olvasóink kedvéért sem kell ezt különösebben magyarázni: az auschwitzi haláltábor bejárata fölött volt olvasható a cinikus Arbeit macht frei – A munka szabaddá tesz – felirat.

 

Schicklgruber Hitler felmenőinek neve volt, sokak tudomása szerint eredetileg Hitler is ezt a nevet viselte; Prónay Pál a magyar fehérterror egyik jellegzetes figurája, Jaross Andor a Szálasi-kormány belügyminisztere, míg Endre László belügyi államtitkár a zsidók ’44-es deportálásának egyik legfőbb irányítója. A cikkek jó része is éppen ennyire humoros és eredeti – messzemenően kiszolgálják a kemény magot, az élesebb hangra vágyókat, akik nem örülnek annak, ha a Jobbik viszonylag békésebb húrokat penget. Nekik ott a kuruc – mely fasiszta eszméket és tömeggyilkosokat dicsőít, és a romák, zsidók, színes bőrűek, homoszexuálisok alacsonyabbrendűségét hirdeti.

A két körözött: Varga Béla és felesége, Pesti Judit
A két körözött: Varga Béla és felesége, Pesti Judit
kanadaihirlap.com

A Kuruc.info ezen a néven 2006 februárjától működik – egy olyan doménről, amelynek bejegyzőjét meglehetősen nehéz kinyomozni. De ki lehet. S így jutunk majd el Vargához. A lap lelkesen üdvözölte a tévé székházának ostromát. Vona Gábor is megtette ezt, amikor azt mondta, szép volt ez a győzelem, csak kár, hogy nem tudtuk, mit lehet vele utána kezdeni. A 2006-os kormányellenes tüntetőket forradalmároknak nevezték, éppen úgy, ahogy a fideszes kötődésű Hír TV felhevült műsorvezetője is a tévészékház ostromáról tudósítva. Két forradalom között a Kuruc.infón a hétköznapi témákban judeonácik szerepelnek és cigánybűnözők.

A románok neve legfeljebb oláh lehet. De megkapja a magáét mindenki más is, aki nem jobbikos. Az Antiszemitizmus.hu oldal szép gyűjteményt állított össze az oldalon publikált írásokból. Itt minden további nélkül megjelenhetett egy romákat ábrázoló fotó azzal a képaláírással, hogy „Golyót nekik, ne jogokat” vagy afféle „tréfás” megjegyzés, hogy „minden tíz halott cigányért egy zöldkártya jár”. A 2006-os zavargások után az eljárásokban részt vevő bírók és ügyészek személyes adatait, elérhetőségét tették közzé – megsértve ezzel számtalan jogszabályt. Ahogy egyikük fogalmazott, mindez megengedhető, mert a zsarnokság törvényeit nem kell betartani. S ekkor még csak 2006-ot írtunk.

A módszert később is alkalmazták. Így a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László ellen tüntetők fotóról való azonosítását kérték olvasóiktól. Sőt azt is közzétették, hogy egy Varga Béla nevű „olvasójuk” 75 ezer forint jutalmat ajánlott fel azoknak, akik érdemi információkkal tudnak szolgálni azon személyekről, akik amiatt demonstráltak, hogy az egykori háborús bűnöst futni hagyták. A Kuruc.infóról szóló Wikipédia-szócikkben olvasható, hogy a lap szerkesztői között több forrás szerint Novák Előd jobbikos képviselő is megtalálható, de százszázalékos bizonyítékkal eddig erről senki nem állt elő – és talán nincs is ennek túl nagy jelentősége.

A nácibarát honlap címlapján a Barrikád, a Jobbik lapja
A nácibarát honlap címlapján a Barrikád, a Jobbik lapja

Az azonban érdekes, hogy Novák például egy parlamenti interpellációjában a Kuruc.info kérdéseit „tolmácsolta” a belügyi államtitkárnak egy cigányellenes, rasszista felszólalása keretében. Bár több a gyanú, mint a konkrét bizonyíték – hála a jó konspirációnak –, a Hvg.hu hívta fel a figyelmet egy cikkében arra, hogy azok, akikről feltételezték, közük van a honlaphoz – Kürk Roland, Molnár Balázs, Novák Előd –, jó ideig pénzt húztak az akkor még jobbikos EU-képviselő, Szegedi Csanád munkatársi keretéből. A rendszeresen törvényt sértő, nácibarát Kuruc.info internetes elérésének megakadályozására időnként történtek erőtlen próbálkozások, ám csak ideig-óráig sikerült blokkolni a hozzáférhetőségét a szocialista kormányok alatt. Később még annyira sem.

Gusztos Péter, akkori szabad demokrata képviselő 2009-ben azt kérdezte egy interpellációjában az igazságügy-minisztertől, miként lehet, hogy az oldalon megjelenő hirdetések feladói képesek megtalálni a Kuruc.infót, a hatóságok pedig nem. Gyakorlatilag minden Kuruc.infóval kapcsolatos eljárást lehetetlenné tett, hogy sokáig nem tudtak a nyomára bukkanni, ki is a honlap bejegyzője az Egyesült Államokban. Aztán 2012 őszén az Atlatszo.hu nyomozta ki, hogy a Kaliforniában élő borász, Varga Béla a domén tulajdonosa, majd az is kiderült, a honlap bankszámlája szintén az ő nevén van.

Később tanúként hallgatták ki Amerikában Vargát, a Tett és Védelem Alapítvány által kezdeményezett eljárásban. Varga azután állítólag megfenyegetett egy ügyvédet, aki a bíróság előtt arról akarta kérdezni, mi a viszonya a Kuruc.infóhoz. Ezért Varga öt napra őrizetbe került, de 250 ezer dolláros óvadék ellenében szabadult. Ezt követően nem jelent meg a bíróság előtt, hanem a hírek szerint Kanadába menekült. Az ellene fellépő civil csoport szerint legalább még 30-rendbeli bűncselekménnyel lenne vádolható, ám mivel ezek sértettjei nem amerikai állampolgárok, ezekkel a kaliforniai hatóságok nem foglalkoztak.

Egy kommentjében Varga azt állította, hogy koncepciós eljárás áldozata. Mindenesetre az a zenekar, amelyikben billentyűsként játszott, azonnal kirúgta, mert nem akart egy neonácival vagy legalábbis ilyesmivel erősen gyanúsítható emberrel együtt szerepelni. Varga szakmáját tekintve borász. Éppen a napokban kezdődött el annak a vácszentlászlói férfinak a pere, aki fagyállót töltött a borába, miután rendszeresen meglopták. A tolvaj ismét lopott, és miután ivott a mérgezett borból, meghalt. A Kuruc.info több lelkes cikkben számolt be az esetről, azzal a konklúzióval, hogy így kell elbánni a cigány tolvajokkal.

A cikkek alatt hamarosan megjelentek Varga Béla kommentjei, tulajdonképpen szakmai tanácsai, hogy az elkövető bátran tagadja le, hogy fagyállót töltött volna a hordókba, ugyanis lehet olyan szakmai magyarázatot adni, amely szerint az erjedés során magától keletkezett volna a mérgező anyag. És a részletes szakmai magyarázat szerint nincs az a szakértő, aki képes lenne megmondani, valójában mi is történt. Így az elkövető megúszhatja a felelősségre vonást: „Simán megúszna, ha egy borász szakértővel bizonyítaná, hogy a fagyálló (helyett), természetes alkoholos termék lehetett a borában, amennyiben abba pusztult bele az ótvaros.”

Az efféle szakmai tanácsok azonban nem nyugtatták meg az utolsó munkahelyét, ahol az Egyesült Államokban dolgozott, s a Callaway borászat a Varga készítette bort még palackozás előtt megsemmisítette. Varga felesége, Pesti Judit ellen is eljárás van folyamatban, többek között társadalombiztosítási csalás és munkanélküli-segéllyel való visszaélés gyanúja miatt. 2014 szeptemberében néhány napra előzetes letartóztatásba is került, majd óvadék fejében szabadlábon engedték. Amennyiben elítélik, akár ötéves szabadságvesztéssel is sújthatnák. Pesti Judit is eltűnt a hatóságok szeme elől, s komoly fejpénzt tűztek ki rá is.

A Kuruc.info, úgy tűnik, üzletnek sem utolsó vállalkozás. Az Athena Intézet egy jelentésében egyenesen forradalmi pénzgyárnak titulálta. Megemlítette, hogy a szerkesztők már 2006-ban havi félmillió forint adómentes fizetéshez jutottak, miközben a szerzők „forradalmi lendületből” dolgoztak. Az Athena azt is bebizonyította, hogy bevételeihez adókerüléssel, számlaadás nélkül jutott hozzá a portál – információink szerint mégsem történt semmi. Az adóhatóság a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére a füle botját sem mozdította.

Helyreigazítás

Dési János: A bujdosó kuruc című írásában (május 9.) tévesen közöltük, hogy „a Jobbik parlamenti frakciója 9,5 millió forintot fizetett Ilkei Csaba volt MDF-es képviselőnek Titkos nemzetközi szervezetek a nagytőke globális rendszerében című művéért”. Ilkei Csabának a Jobbik parlamenti frakciója az említett műért 950 ezer forintot fizetett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.