A budai Várban nyithatnak borozót Matolcsyék

Az várhatóan nem fog kiderülni, mennyi közpénz felhasználásával vágnak bele a kocsmabizniszbe a hétfői törvénymódosítás miatt. De legalább Tiborcz volt cége is kap megbízást – írja a Magyar Narancs.

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) Úri utcai ingatlanában, a régi budai városháza épületében borozó, bormúzeum és étterem is lesz. Néhány méterrel odébb, a Lónyay–Hatvany villában pedig még egy étterem, plusz egy művészeti galéria is. A díszvilágításért az ELIOS Zrt. felel.

Az Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADA 2014. decemberi közleménye szerint az alapítvány a régi budai városháza patinás épületében „Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű, nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező Doktori Iskolát kíván üzemeltetni 2016 szeptemberétől".

Úgy tűnik, Matolcsyék újragondolhatták a koncepciót: a Magyar Narancs által Budapest Főváros Kormányhivatalától kikért építési engedélyek és egyéb dokumentumok szerint a pincében és a földszinten borozó, bormúzeum, étterem és bemutatótermek nyílnak majd, az igazgatási és oktatási funkciók pedig az emeletre és a tetőtérbe száműzettek a tervek szerint.

A lap kommentárja szerint "a jegybankelnök unortodox megoldások iránti hajlama eddig sem volt ismeretlen, a borozóval vegyített angol nyelvű doktori iskola azonban kétségtelenül újabb minőségi ugrás a munkásságában".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.