Kiszorultak a piacról
A Medi-Szikra és az Optima Transzport hosszú ideig egymás eszközeit közösen használva látták el a mosoni betegek szállítását. Menoniné Krüpl Terézia, a Medi-Szikra vezetője szerint azonban decemberben nem maradt más választásuk, mint hogy felmondjanak. A betegszállító cégek piaci koncentrációja évek óta zajlik, a kisebbeknek nem nagyon van esélyük a nagyokkal szemben. Ez történt itt is: megjelent a megyében az ország egyik legnagyobb betegszállító cége, a Gól-Diatrans Kft., és a megyében újraosztották a feladatokat.
Menoniné úgy emlékezett, ekkor kezdődött a kálváriájuk. Egyre-másra kapták az ÁNTSZ-től az elmarasztaló figyelmeztetéseket betegpanaszok miatt, úgy, hogy ők közvetlenül nem kaptak jelzést arról, hogy valaki elégedetlen lett volna velük. Decemberben, a terület újraosztásakor a megszokott körzetük helyett egy másik, távolabbi terület betegeinek a szállítását kellett volna átvenniük.
Ezt így már nem tudták vállalni.
Csak el ne aludjon!
Hogy mennyire nem volt zökkenőmentes a Gól-Diatrans új szolgáltató piacra lépése, arról a betegek mesélnek. M. Juditnak Mosonmagyaróvárról mindig délelőtt tízre kellene Budapestre érnie a transzplantációs klinikára. Az asszony szerint amióta az új cég van szolgálatban, jó, ha erre az időpontra a házuk elé ér a kocsi, és csak kora délutánra érnek Pestre. Pedig vérvétel Budapesten csupán délig van, később valósággal könyörögni kell a klinikán, hogy megszúrják. Előfordul, hogy a csúszás miatt csak késő délután, kora este jut be a kontrollvizsgálatra az orvos elé. Ezek a napok annyira kimerítik, hogy utána két napig csak pihenni tud. Azt mondja, korábban a Medi-Szikra állandó emberekkel dolgozott, jó kapcsolatuk volt minden olyan vizsgálóhellyel, ahová beteget vittek. Olykor tudtak segíteni abban is, hogy gyorsabban sorra kerüljenek. Most a betegszállító autókat másodállásban dolgozó sofőrök vezetik. Akad köztük benzinkutas, börtönőr. Előfordul, hogy gyakran éjszakai műszak után ülnek a volán mögé, hogy az emberekkel tömött autóval több száz kilométert vezessenek. Az asszony – mint mondja – már nemcsak a vizsgálatok miatt szorong, hanem azért is, nehogy elaludjon a sofőr az úton.
Egy négy éve veseműködés-pótló kezelésre szoruló férfi azt meséli: február elején a délután ötkor befejeződő kezelése után éjjel fél kettőre ért haza. Idős felesége hiába hívta a diszpécserszolgálatot: mi történt, mikorra érnek férjével haza, a vonal túlsó végéről csak mogorva elutasítást kapott: „várjon türelemmel, ez nem taxi.” A dialízis-állomástól az idős férfi otthonáig tartó néhány tíz kilométeres távolságot kilenc és fél óra alatt sikerült az új szolgáltató autójának megtennie. A férfinak többször volt agyvérzése, önállóan a szobájából sem tud évek óta kimenni. Nem tudja, hol, merre járt, csak azt, hogy nagyon fárasztó út volt. Hiába küldtek reklamáló levelet a betegszállítást felügyelő megyei ÁNTSZ hivatalába még akkor, február 17-én, választ azóta sem kaptak. „Ma reggel a mentőszolgálat jött, a fiatalember, aki a kocsiba segítette a férjét, köszönt, bemutatkozott. Elmondta azt, délután mikorra várhatók. Jólesett” – mondja az asszony.
Egy tolószékes férfi, akinek rendszeresen a fővárosba kell utaznia kezelésre, szintén a beláthatatlanul hosszú utakra panaszkodik. Mint mondja: saját kerekesszékével nem sok helyre tud elmenni, de legutóbb, útban hazafelé, még a Balatonhoz is eljutott. Inni nem kapott, és pisilni sem tudott a hosszú úton. Székében amúgy is nehezen tud ennyit ülni, a betegszállító autóban egyenesen pokollá vált az élet. Nem szempont, hogy útközben kinek, milyen baja van, csak az, hogy a lehető leggazdaságosabb legyen a szolgáltatónak az út. A bizonytalanság miatt, hogy nem tudni, mikor jönnek a betegszállítók, van úgy, hogy éjfélkor elkezd készülődni, ha megszólal a kapucsengő, indulásra kész legyen. Ez nagyon fárasztó – mondja.
Egy másik, vesetranszplantált asszony arról mesél, hogy amikor arról érdeklődött az új cégnél, hogyan utazhat majd legközelebb a lassan esedékessé váló gyógyszerbeállító vizitre, azt tanácsolták: a legjobban akkor jár, ha vonattal megy, mert velük biztosan nem ér oda a fővárosba a reggeli vizsgálatra. Az asszony, mint mondja: rokkantnyugdíjából három gyereket nevel, nincs pénze arra, hogy saját költségén szervezze az utakat a vizsgálatra. Fogalma sincs, hogy mi lesz vele.
Bezárult a kör
A Gól-Diatrans Kft. ügyvezetőjéhez, Matúzné Szabó Nórához a betegpanaszok nem jutottak el. Mint mondja: ők azért kényszerültek a szóban forgó területet három hónap után föladni, mert egyszerűen nem találnak sofőröket a betegszállító autóikra. Hozzátette: 1992 óta végeznek ilyen szolgáltatást országszerte, mindig a legjobb tudásuk szerint végezték ezt a feladatot.
Miután a Gól-Diatrans Kft. is bedobta a törülközőt, az ÁNTSZ-nek az ellátás biztonsága érdekében intézkednie kellett. A patthelyzetben az ÁNTSZ ugyan fölmérte, hogy van-e esetleg a szomszédos megyékben szabad kapacitásokkal betegszállító, de gyorsan kiderült, hogy Győr-Moson-Sopron megye egyéb területein, a szomszédos Vas és Veszprém megyében is már a Gól-Diatrans Kft. a szolgáltató. A kör így bezárult, és az államra maradt a feladat.
Lapunk kérdéseire az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál megerősítette, hogy az adott térségben április elsejétől az OMSZ autói viszik a betegeket. Mint írták: a feladat ellátása nem von el kapacitást a mentéstől, hiszen jelentős mennyiségű betegszállításra alkalmas kocsijuk van.
Üresen közlekedő autóért nem fizetnek
Nyolc éve változatlan a betegszállításra költött közpénz. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente 6 milliárdot fordít a feladatra. A betegszállításban részt vevő cégek száma folyamatosan változik, jelenleg 90 szolgáltató 470 autója évente 2,4 millió beteget hoz-visz. Amikor beteg is ül az autóban, 110 forintot számlázhatnak az érintett vállalkozások az egészségbiztosítási pénztárnak, ha üresen megy a kocsi, azért nem jár semmi.
Az Országos Mentőszolgálat mintegy 760 kocsit használ a mentésre, évente 1,1 millió esetet lát el mintegy 30 milliárd forintból.
