A BKV-nál vécére sem mehet a sofőr?

Leállt egy 58-as busz az egyik megállóban, mert a vezetőnek vécére kellett mennie. Miután a járat egyik végállomásán sincs mellékhelyiség, a sofőr kényszerhelyzetbe került, de a fődiszpécser megtiltotta, hogy máskor is ezt a megoldást válassza.
Ordítva tiltotta meg a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az 58-as buszjárat egyik sofőrjének, hogy akár csak egyetlen percre megálljon bárhol is azért, hogy elvégezze a dolgát. Az érintett járművezető három egymást követő napon, de szolgálatonként mindössze egyszer használta az Etele téri BKV-pihenő mosdóját, mivel az ő járatának egyik végállomásán mellékhelyiség – adta hírül az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

A sofőr egyike azoknak, akik embertelen körülmények között kénytelenek a többórás szolgálatot teljesíteni, mert sehol nincs pihenőhely. Ez nemcsak szabálytalan, hanem különösen kegyetlen eljárás is, hiszen ebben a forróságban az átlagosnál többet kell inniuk, ezért nyilván mosdóra is többször lenne szükség – véli le Nemes Gábor, az EKSZ elnöke.

A járművezető nem is bírta ki a hosszú utat, ezért az Etele téri pihenőben időzött annyit, hogy elvégezze a dolgát, s emiatt három-négy percet valóban késett a járata ezeken a napokon. Közvetlen felettese megértette a helyzetet, és elnézte a dolgot, a fődiszpécser azonban nem tűri az ilyen renitens magatartást, s megtiltotta, hogy a járművezetők menet közben könnyítsenek magukon. Más megoldás viszont nincs.

Az EKSZ elnöke végtelenül felháborítónak és tűrhetetlennek tartja a kialakult állapotot. Nemes Gábor szerint egyre jellemzőbb, hogy a munkáltató és a tulajdonos – a főváros – mind nagyobb terhet rak a dolgozókra, miközben nem biztosítja a feladatok ellátáshoz szükséges feltételeket.

Ez a példa jól igazolja a szakszervezet többször hangoztatott állításait: túlzóak a követelmények, ugyanakkor hiányzik a munkavállalók megbecsülése – állítja az elnök. Az EKSZ elvárja, hogy a BKK azonnal intézkedjék, s alakítson ki megfelelő pihenőt és mellékhelyiséget mindkét végállomásra. Amennyiben a cég nem rendezi a helyzetet, a szakszervezet a munkavédelmi hatósághoz fordul.

A végállomásokon egyébként általában rendelkezésre áll megfelelő létesítmény, hogy a sofőrök elvégezhessék a dolgukat. Nemes szerint azonban a menetrend gyakran olyan szoros, hogy erre nem biztosítanak megfelelő időt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.