A bizalomhoz már nem lesz elég, ha a kormány tagad

Nem fogadható el gondolatkísérletnek sem, hogy a települési önkormányzatok pénzügyeit centralizálják és a helyi döntéshozók befolyásától függetlenítsék, mert ezzel az önkormányzatok pénzügyi autonómiáját számolnák fel, amely egyet jelentene az önkormányzás felszámolásával – így reagált a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a Hatékony helyi közigazgatás című, a közelmúltban nyilvánosságra került nem publikus tanulmányra.
Öt-tízezer ember kerülhetne az utcára a helyhatóságoktól egy titokzatos dokumentum szerint, amelynek sem a szerzője, sem a megrendelője nem ismert. Olyan informatikai rendszert vezetnének ugyanis be, amelynek révén az önkormányzatok szoros kontroll alá vonhatók, a döntéseket pedig központosítanák, így helyben sokan feleslegessé válnának. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöksége tiltakozását fejezte ki.

A tanulmány szerint a településeket az Önkormányzati Alkalmazásközpontba (ASP) kell bekapcsolni. A hálózatot 2,8 milliárd forintból építették ki, de igazából máig nem működik, pedig tavaly júliusban a belügyminiszter már a rendszer üzembe helyezéséről beszélt, s tizenegy önkormányzatnak kötelezővé tették a csatlakozást.

A TÖOSZ elnöksége reméli, hogy az ismertté vált elemzés nem kormányzati megrendelésre készült és nem kormányzati szándékokat jelenít meg. Figyelmeztetnek arra is, hogy az anyag szerint az ASP-rendszer kiépülésén keresztül bújtatva valósítanák meg a tényleges döntések központosítását. Ezzel súlyos károkat okozhatnak az ASP átfogó és sikeres bevezetésének – hangsúlyozzák –, amely a működést támogató hasznos informatikai rendszer, és nem engedhető meg, hogy azt mögöttes centralizációs, hatalmi célok megvalósítására használják fel.

Az elemzés igaztalan képet fest az önkormányzatok korrupciós helyzetéről, amelyet a TÖOSZ visszautasít. Állítják: éppen az önkormányzatok működése és döntéshozatali mechanizmusa a legfőbb garancia a korrupció elkerülésére és leleplezésére. Úgy vélik, nem a korrupciót számolná fel az a mechanizmus, amely a döntéseket eltávolítja a döntéshozó önkormányzattól, hanem csökkenti a nyilvánosságot és átláthatóságot, más szintre helyezve a korrupció kockázatát.

A TÖOSZ elnöksége elképzelhetetlennek tartja, hogy a leírtak kormányzati szándékot jelenítenének meg. Ugyanakkor az elmúlt évek centralizációs folyamatai, valamint az önkormányzást gyengítő intézkedések már eddig is aláásták a központi hatalommal szembeni bizalmat. Emiatt nem elegendő, hogy a kormányzat kijelentse: a dokumentum nem tükrözi a szándékait. Ennél többre, konkrét bizalomépítő intézkedésekre van szükség.

A kormányzat iránti bizalmat erősítené a TÖOSZ szerint, ha a polgármesterek javadalmazását átfogóan és igazságosan, méltányosan és arányosan rendeznék. E tevékenység súlyának megfelelő elismerése nem csupán gesztusértékű lenne, hanem igazolhatná, hogy a kormányzat tényleges partnernek, nem pedig tovább gyengítendő szereplőnek tekinti a településvezetőket. A polgármesterek anyagi biztonsága különben jelentősen csökkentené a korrupciós kockázatot helyi szinten is – teszik hozzá.

A bizalmat erősítené az is – véli a szövetség –, ha az ASP-rendszer bevezetésével – a jelenleg tervezetthez képest – növelnék az átláthatóságot, s biztosítanák a települési adatok összehasonlíthatóságát, amely alapul szolgálhatna az egyes közszolgáltatások színvonalának javításához is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.