A bíróság elkaszálta az államot perlő Inícia Zrt.-t

A cég akadályozta a "Földet a Gazdáknak" programban nyertes gazdákat, jogerősen vesztett, az FM pedig elégedett.

Magyarország kormánya megvédi a magyar gazdák érdekeit a külföldi cégek önkényeskedésétől - írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A tárca közli: jogerősen lezárult az Inícia Zrt. Magyar Állam (NFA) és a magyar gazdák ellen indított pere, melyben a külföldi tulajdonban lévő volt haszonbérlő társaság az előhaszonbérleti jogára hivatkozva kívánta az állami területeket továbbhasználni. A Fővárosi Törvényszék ugyanis jogerősen elutasította az Inícia Zrt. keresetét.

A cég annak megállapítását kérte, hogy a haszonbérleti pályázatok nyerteseivel kötött szerződések vele szemben hatálytalanok, és a gazdákkal megkötött szerződések az Inícia Zrt-vel állnak fenn. A cég előhaszonbérleti jogára, illetve a folyamatban lévő perre hivatkozva akadályozta a "Földet a Gazdáknak" programban nyertes gazdákat a művelésben és kezdeményezett a földművesek, illetve a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen különféle birtokvédelmi és egyéb eljárásokat. Inícia-ügyben az állam számára kedvező ítélet született - zárul az FM közleménye.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.