valaki a bírót bosszúból, akár egy általa hozott ítélet miatt olyan alaptalan vádakkal illeti, amelyek a büntetőeljárás megindításához elegendőek lehetnek.
Így legalább azt elkerülhetik, hogy anyagilag lehetetlen helyzetbe kerüljenek, hiszen kapják a fizetést. Bírák maguk is utaltak rá, hogy közszereplők esetében számos felmentő ítélet született, miközben az elhúzódó eljárás miatt az érintettek egy része nagyjából tönkrement.
Ezt az érvet viszont a szegedi bíró munkahelyi felettese, sőt a Kúria sem osztotta. Amikor ugyanis N. Norbert Barnát őrizetbe vették, megvonták a fizetését, ami az Elsőfokú Szolgálati Bíróság szerint sem járt neki.
A bíró azonban fellebbezett, és a Gyulai Munkaügyi Bíróságon nyert is. Munkáltatója felülvizsgálati kérelme alapján került az ügy a Kúriához, ahol megint csak kimondták: ha fogva tartják, nem tud eleget tenni szolgálati kötelezettségeinek. Ha pedig nem dolgozik, illetményt sem kell kapnia.
Végül az Alkotmánybíróság mondta ki a végső szót, megerősítve, hogy a bírót megillető javadalmazás része az alaptörvényben garantált bírói függetlenségnek. Mellesleg a hatályos szabályozás ennek megfelelően tartalmazza is, hogy a tisztségéből felfüggesztett bírónak – aminek az oka lehet többek között az előzetes letartóztatása vagy akár az is, hogy a szolgálati helyén való jelenléte gátolná az ellene felhozott vádak bizonyítását –
a fegyelmi határozat jogerőre emelkedéséig a teljes illetményét ki kell fizetni.
Fegyelmi döntés viszont csak a büntetőügy befejezése után hozható, ami ebben az esetben csak a bírói tisztség megszüntetését indítványozó határozat lehet. Ilyen esetekben mellesleg érdemes takarékoskodni, mert ha valakit kirúgnak, az átutalt illetmény felét vissza kell fizetnie. Ha azonban más, ennél enyhébb fegyelmi döntés születik, a pénzt a bíró megtarthatja.
Hasonló, bár kevésbé kedvező elbánásra a hazai munkavállalók közül egyébként csak a kormánytisztviselők számíthatnak. Amennyiben ellenük indul büntetőeljárás, őket is felfüggeszthetik, tehát nem dolgozhatnak. Számukra azonban
csak az illetmény fele jár,
míg a többit az ügy lezárultáig visszatartják. Ha valakit felmentenek, az illetmény másik felét visszamenőleg is megkapja, amennyiben viszont elmarasztalják, nem jár semmi, ám vissza sem kell fizetni semmit.
A magyarázat vélhetően itt is hasonló lehet, mint a bírák esetében: a közszolgák esetében ugyancsak megvan annak a kockázata, hogy hivatali tevékenységükkel összefüggésben koholnak ellenük vádakat.
Az összes többi munkavállalóra viszont érvényes a munka törvénykönyvének az az általános szabálya, hogy aki nem dolgozik – és az ok a betegség kivételével tulajdonképpen közömbös –, annak nem jár egyetlen fillér sem.
Kártérítésre legfeljebb az utóbb jogtalannak bizonyuló előzetes miatt lehet számítani, de önmagában azért, mert valaki büntetőeljárás miatt veszítette el az állását, s később felmentették, elég nehéz anyagi elégtételt szerezni.
