A Belváros reagált cikkünkre

A mai Népszabadságban a belvárosi önkormányzattal kapcsolatban megjelent állítások több ponton is valótlanok és félrevezetőek - áll a Belváros-Lipótváros Önkormányzata Sajtóosztályának közleményében. 

A Népszabadság szerzője az újságírói szokásoktól merőben eltérve a cikk megjelenése előtt nem kereste meg az önkormányzatot és nem kérte ki az önkormányzat véleményét. Az önkormányzat az ingatlanértékesítésből befolyt bevételeket fejlesztésre fordította, a cikk sugalmazásával szemben az önkormányzat könyv szerinti vagyona az elmúlt években nőtt, és nem csökkent.

A Népszabadság ellen egy korábbi cikk miatt már bírósági keresetet indítottunk, mert megpróbálták összekötni az önkormányzat nevét Portik Tamással. Miután ez valótlannak bizonyult, Portik rokonai a tendenciózus cikkeket megjelenítő lapoknál, így a Népszabadságnál is, hirtelen Habony Árpád rokonai lettek.

A Népszabadság mai cikkében megjelent sejtetésekkel szemben az önkormányzat által megállapított minden kedvezmény jogszabályokon alapszik. Ha valamely bérlő rövid bérleti idő után megkapta a bérlőnek jogszabály szerint járó kedvezményt, azt csak azért kaphatta meg, mert már az előző bérlő benyújtott az ingatlanra vételi ajánlatot, tehát az önkormányzat megpróbálta azt értékesíteni, de az meghiúsult. Ugyancsak előfordult, hogy a bérlő átadta a bérleti jogot vagy a polgári törvénykönyvben biztosított módon átadta a vételi jogát egy másik gazdasági társaságnak.

A Népszabadság újságírója elhallgatja azt a tényt, hogy minden értékesítés előtt három hónapnál nem régebbi aktualizált értékbecslés készült. Az övezeti átlagáraktól való eltérés előfordul az ingatlanoknál le és felfelé is, hiszen az aktualizált értékbecslés figyelembe veszi az ingatlan aktuális állapotát. Sok ingatlant éppen azért adtunk el, mert állapota leromlott, felújítása többe került volna, mint a bérlőnek biztosított kedvezmény; hiszen a felújítás a tulajdonos kötelessége, nem a bérlőé. Más esetekben, ha a bérlő végzett felújítást vagy értéknövelő beruházást az ingatlanon, és azt még nem írta le a bérleti díjból, akkor annak fennmaradt részét szintén figyelembe kellett venni az ingatlan értékének megállapításakor.

A magyar önkormányzatok többségénél a nyilvántartott önkormányzati vagyon nem változott vagy csökkent. A belvárosi vagyongazdálkodás hatékonyságát éppen az mutatja, hogy Belváros- Lipótváros Önkormányzatának könyv szerinti vagyona 2009-hez képest nőtt és nem csökkent.

Cikkünket itt olvashatják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.