A baloldal döntheti el a kvótaszavazást

A Tárki és a Závecz Research kutatása után a Republikon Intézet felmérése is azt mutatja, hogy akár érvényes is lehet a kormány kezdeményezésére október másodikon tartandó kvóta-népszavazás.

A friss Republikon-elemzés ugyanakkor egy új összefüggésre is rávilágít: a szavazási hajlandóság és a várható szavazat-megoszlások alapján egyértelműnek tűnik, hogy a voksolás végül a baloldali szavazókon fog múlni. Egyedül a Fidesz-szimpatizánsok körében ígéri ugyanis a többség (59 százalék) biztosra a részvételt, ők azonban már nincsenek annyian, hogy önmagukban érvényes szavazást garantáljanak, a többi párt szavazói (ide értve a Jobbikot is), illetve a tábor nélküliek között pedig nincs többsége a biztosra vehető voksolásnak.

A teljes szavazókorú népességnél 42 százalékra teszi a biztos, és 27 százalékra a valószínű részvételt a Republikon. A közölt adatokkal azonban – ugyanúgy, ahogyan az előző felmérések esetében – érdemes óvatosan bánni: a Republikon Intézet arra is rákérdezett, hogy az MSZP-s kezdeményezésű termőföld-referendumra – ha megtartanák – hányan mennének el, és a biztos, illetve a valószínű részvétel esetében ott is összejöhetne az érvényesség, legalábbis papíron. A valóságban – ahogyan arra a kutatást végzők fel is hívják a figyelmet – a magas részvételi hajlandóság nem feltétlenül váltható tényleges szavazókra, sok a torzító tényező (a közhangulattól az erős médianyomáson át az állampolgári félelmekig).

Arra a kérdésre, hogy Magyarország a parlament hozzájárulása nélkül is átadhat-e hatásköröket az EU-nak a menekültek szétosztásával kapcsolatban, csak 7 százalék szavazna egyértelmű igennel (16 százalék még nem döntött, vagy nem árulja el az álláspontját), és a nemleges választ tervezők az összes nagyobb párt holdudvarában többségben vannak.

Jellemző, hogy igenre egyedül a Liberálisok biztatnak, így ők lehetnek a népszavazás relatív nyertesei, hiszen nyilvánvalóan többen követik majd az általuk javasolt irányt, mint ahányan egyébként szimpatizálnak velük. Dönteni viszont a baloldali szavazók fognak: az ő körükben most 37 százalék a „biztos", és 29 százalék a „valószínű" résztvevők aránya, ám ha a még csak most kezdődő kampányban eljut hozzájuk a pártjaik bojkottfelhívása, és követik is az útmutatást, azaz otthon maradnak, akkor a szavazás garantáltan érvénytelen lesz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.