'Tarlós megszünteti a Sziget Fesztivált'

Az MSZP fővárosi frakciója szerint Tarlós István főpolgármester régi álmát valósítja meg: megszünteti a Sziget Fesztivált. Bihary Gábor (MSZP), a Fővárosi Közgyűlés tagja a párt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről, azzal kapcsolatban, hogy a főváros vezetése közterület-használati díjat kérne a rendezvény szervezőitől.

A főváros vezetése ugyanis úgy döntött, hogy a jövőben nem biztosítja ingyen a Sziget Fesztiválnak a területet, hanem közterület-használati díjat kér; a Népszava online kiadásának értesülése szerint ennek teljes összege a Sziget esetében mintegy 2,5 milliárd forintot jelentene.

Bihary Gábor azt mondta: megdöbbentő az a "retorikai nyakatekertség", amivel elővezették a fesztivál ellehetetlenítését.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott: nem tisztességes, hogy adminisztratív döntéssel ellehetetlenítenek valamit, amire több ezer fiatal kíváncsi, és amire egész évben készülnek. Sokkal tisztességesebb lenne, ha a főpolgármester azt mondaná, nem szereti a Sziget Fesztivált - jelentette ki. 

Kitért arra: a rendezvény helyszínéhez közel egy hasonló ingatlan 3,6 milliárd forintért cserélt gazdát, a főpolgármester azonban egy hétért 2,5 milliárd forint területhasználati díjat kíván beszedni. Úgy vélekedett: ez a 2,5 milliárd forint "elméleti bevétel", azt soha senki nem fogja megfizetni a városnak.

A közgyűlés ülésén korábban Tarlós István azt mondta: a Sziget Fesztivált "senki nem bünteti", a rendezők másokhoz viszonyítva egymilliárd forintos kedvezményt kapnak a közterület-használati díjból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.