'Riválisaik lejáratására használják a Nemzeti Emlékezet Bizottságot'

A Jobbik képviselői nem vesznek részt a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének és tagjainak megválasztásán hétfőn az Országgyűlésben, mert az ellenzéki párt szerint a testület felállítása csak "maszatolás és időhúzás", a bizottság csak politikai célokat szolgál majd.

Erről Novák Előd beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. A tervek szerint hétfőn választják meg a képviselők kétharmados többséggel a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját. A testület létrehozásáról decemberben döntött az Országgyűlés.

A Jobbik szerint a testület csak látszatintézkedéseket szolgál majd, hiszen a kormánypártok nem támogatták azt az ellenzéki indítványt, hogy a bizottság számára kötelező legyen az állambiztonsági múlt teljes feltárása - mondta Novák Előd. A képviselő azt is mondta, a Jobbik is szívesen jelölt volna tagot a bizottságba, azonban "informális megkeresésükre" a Fidesz jelezte, hogy csak a saját jelöltjeit támogatja.

A Jobbik alelnöke szerint ez azt vetíti előre, hogy a testület csak politikai célokat szolgál majd és a bizottságot a kormánypártok politikai riválisaik lejáratására használják, miközben a "fideszes érintettekről" nem láthatnak majd napvilágot információk. Holott komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy jelenleg is ülhetnek a kormányban, az Országgyűlésben, vagy állami cégek élén egykori ügynökök vagy tartótisztek, akiket a megfelelő információk birtokában zsarolni lehet a múltjukkal - mondta Novák Előd.

Megerősítette: ha a Jobbik kerül kormányra, akkor egyik első intézkedéseként teljes mértékben nyilvánosságra hozza az ügynöklistákat és az állambiztonsági múlt adatait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.