'Óriási botrány az új mentőautók körül'

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "óriási botrány" és "abszurd", hogy a júliusban vásárolt vadonatúj mentőkocsik az Országos Mentőszolgálat keddi főigazgatói utasítása szerint nem alkalmasak a szállított betegek lélegeztetésére. Erről Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy júliusban mutatták be a 23 darab új, úgynevezett "B" típusú mentőkocsit, amelyekből további 60 beszerzése is folyamatban van összesen több mint 1,4 milliárd forint értékben.

Niedermüller Péter a sajtótájékoztatón kiosztotta Mártai Istvánnak, a mentőszolgálat főigazgatójának keddi keltezésű utasítását. Ebben az szerepel, hogy "a szabad légút biztosítása és az egyszerű eszközös (maszkos-ballonos) lélegeztetés a kritikus állapotú beteg ellátásnak első két lépése, e technikákat pedig hagyományosan a beteg feje mögött elhelyezkedve alkalmazzák". Csakhogy az új "B" típusú mentőjárművekben a hordágy fejvégénél nincsen az ellátó számára hely, így ezekben a kocsikban csak már ilyen ellátásra nem szoruló beteg szállítható, illetve ha menet közben válik szükségessé a lélegeztetés, akkor az utasítása szerint a mentőautónak meg kell állnia, a hordágyat ki kell venni a kocsiból és úgy kell lélegeztetni, valamint segélykocsit kell hívni.

A DK szerint egészen abszurd elképzelni, hogy autópályán a beteggel száguldó mentőautó a beteg állapotának súlyosbodása esetén megáll, kiveszik a beteget és "hóban, sárban, esőben" ott kezdik el lélegeztetni – mondta Niedermüller Péter.

Az ellenzéki párt ezért azt kérdezi az egészségügyi kormányzattól és az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától, hogy ki hozott döntést a 83 mentőautó megvásárlásakor az autók típusáról, illetve pontosan hol és milyen beosztásban teljesít szolgálatot jelenleg a már üzembe állított 23 autó.

Az új, úgynevezett "B" típusú mentőgépkocsik minden szempontból megfelelnek a magyarországi és nemzetközi szabványoknak - szögezte le Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a sajtótájékoztatóra reagálva. Nyugat-Európa számos országában használnak ezeknél is kisebb, úgynevezett "B" típusú mentőgépkocsikat, például nagyon elterjedt a jóval szűkebb VW T5 típus. Sok ezer ilyen mentő fut Európa szerte - tette hozzá a szóvivő.

A járművek tehát alkalmasak feladatuk ellátására, ráadásul az új gépkocsik a korábbiaknál felszereltebbek és modernebbek is - jelentette ki.

Győrfi Pál azt mondta: maszkos-ballonos lélegeztetést mozgó mentőjárműben egyébként sem végeznek a mentődolgozók, a légút biztosításhoz mindenképpen meg kell állni. A beavatkozás után a lélegeztetés már a "B" típusú járművekben, akár mozgás, haladás közben is nehézség nélkül végezhető. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.