'Orbán Viktor hazudott a Wall Street Journalnak'

Újabb történelmi csúcsra emelkedett az államadósság, és nagyjából kétezermilliárd forinttal meghaladja a 2010-ben mért szintet - mondta az MSZP-s Burány Sándor csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az Eurostat adataira hivatkozó szocialista politikus kijelentette: az Orbán-kormány ezen a téren is elbukta a szabadságharcot, a kormányváltáskor ugyanis nagyjából kétezermilliárd forinttal kisebb volt az adósságállomány.

A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága március végén az Eurostat adatai szerint 23 339 510 millió forint, a GDP 82,4 százaléka volt. Az előző negyedév végén 22 385 620 millió forint, a múlt év első negyedének a végén pedig 22 402 732 millió forint, a GDP 79,2, illetve 79,9 százaléka volt az adósságállomány. Az adatok megegyeznek a Magyar Nemzeti Bank által július elején közöltekkel.

Burány Sándor ezt az adatot riasztónak nevezte, és hozzátette: még nagyobb lenne az államadósság a háromezermilliárd forintos magánnyugdíjvagyon állami kezelésbe vonása nélkül.

Közölte: Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor a The Wall Street Journal európai kiadásában megjelenő interjúban a magyar államadósság csökkenéséről beszélt. Szintén hazugságnak minősítette, hogy csökken a munkanélküliség és nő a foglalkoztatottság. Ezzel szemben a munkanélküliség szintje nem változott a kormányváltás óta, a versenyszférában pedig kevesebben dolgoznak - jelentette ki.

Az MSZP-s képviselő szerint mindeközben romlottak a gazdasági kilátások, recesszió van, az emberek 80 százaléka pedig a Fidesz adó- és társadalompolitikája miatt rosszabbul él, mint három évvel ezelőtt.

A kormány szerdán döntött a családi adókedvezmény igénybevételi lehetőségének kiterjesztéséről. Az érintettek a kedvezménynek a 16 százalékos személyi jövedelemadóból igénybe nem vett részét a 7 százalékos egyéni egészségbiztosítási járulékból és a 10 százalékos nyugdíjjárulékból is igénybe tudják venni.

Burány Sándor ezt újságírói kérdésre úgy kommentálta: a kormány egy korábbi MSZP-s javaslatot hajt végre részben és rosszul. Felidézte, a szocialisták korábban azt kezdeményezték, hogy a családi adókedvezményt úgynevezett negatív adóként vehessék igénybe azok, akik kis jövedelmük miatt nem jogosultak a teljes összegre. A szocialista politikus szerint ez jobb megoldás lett volna, mint hogy a kedvezményt az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból érvényesítik, így ugyanis ez a pénz hiányozni fog az egészségügyből és a nyugdíjrendszerből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.